Pista jó üzleti érzékkel rendelkezett. Talán az a bizonyos „ősnővér” génjei működtek benne, aki ugye részt sem vett a hős Marcival vívott ütközetben, így ugye ő nagyon könnyen megmenekült. De a gének világából evezzünk békésebb vizekre. Bár ez sem egyszerű, mert az Ózonlyuk című kocsmában, ahol hőseink épp tartózkodnak a vizet ugye nem szeretik, az evezést meg nem szabad szóba hozni sem.

A Főpincér is térült –fordult. Pillanatok alatt megérkezett a kerekasztalhoz, az itt természetes felhozatallal. Ahogy lepakolta bűnös tálcáját, hihetetlenül undorító vigyor jelent meg ábrázatán. A kocsma közönségének szívét  melegség árasztotta el. A Főpincér családjában viszont ebben a pillanatban egy óriásit nyögött Brunhilda asszony.

Pista a Főpincér bal zsebébe csúsztatta a szájpadlás alá való szeleteket, a jobb zsebébe pedig a lábujjközé valókat. Megdöbbentő jelenet következett: A Főpincér és  Csapos fizetett! Pista  bal zsebébe csúsztatott egy húsz brumást, jobbzsebébe pedig egy huszonnyolcegész-nyolctizedes bankót. Rögtön két kérdés kerül elő: Miért ér a Főpincérnek többet a lábujjközé való gumó ? Hogy a jó égbe létezhet huszonnyolcegész-nyolctizedes bankó?

A furcsa címletű bankó a Nemzeti Pénzkiverde és a Nemzeti Pénzelverde közös ügyletének szüleménye. Ugyanis a Pénzkiverde harminc brumást akart nyomtatni, de mire elkészültek vele a Pénzelverde elcseszett belőle egyegész-kéttized brumát.

Az első kérdésre a Főpincér félelmetes lábszaga adja a magyarázatot, ami már időnként a Főpincért is magát zavarta. Szerencsére Brunhilda asszonyt még jobban. A Főpincér abban bízott, hogy ezt a helyzetet a gumó tovább bírja fokozni, bűzbombára számított, amit békés hajlékukban kívánt detonálni.

Jóska és Mendemonda alig észleltek valamit a körülöttük zajló eseményekből. A Főpincért és Csapost egy tündérien kedves bácsikánk tartották. A kocsma közözönségét aranyos, kedves kis manókként zárták a szívükbe. A tökrészeg, félbolond , cápatekintetű Bendegúzt, aki egyedül ücsörgött a kocsma egyik szegletében, mert saját magát is alig bírta elviselni, Mendemonda egyenesen Cuki Pofának nevezte. Felhörpintették italukat, és valósággal kilebegtek az Ózonlyukból, magára és a Csaposra hagyva Pistát.

Pista tudta, hogy a Csapos nem egy tündér, de megdöbbentő pillanatok következtek az ő és az egész kocsma közönsége számára: A Főpincér nem bírta tovább cérnával. A pult mögött levette két mocskos topánkáját, lehúzta zokniját és remegő kézzel az odaillő pujaszeletet egy pillanat törtrésze alatt keresztezte lábujjai között lapuló bűzös lábgombáival. Nem bírta ki hazáig! Brunhilda egy átmeneti időszakra megmenekült. Nem úgy a Füst és Ózonlyuk nagyérdemű vendégserege. Cápatekintetű Bendegúz felhorkantott és tágra nyitotta vérbenúszó szemeit. Bár először orrlyukai nőttek a kétszeresére, ahogy az egész nagybecsű társaságé, hogy minél hamarabb bezáruljonak. Most síri csönd. Volt aki két ujjal befogta az orrát, volt aki két kis ujjával zárta el szaglószerve nemes járatát. Mihály, a törzsvendég  bajba került, ugyanis hiányzott a kisujja, a hüvelykujja pedig az a jó égnek sem fért a pillanatnyilag oly fontos likakba. Cimborája segített, két lábbal fenéken billentette, -ugyanis kezei neki is foglaltak voltak- pontosan a kijárat fele indítva. Kinyílt az ajtó. Így az Ózonlyuk lélegzetvételnyi szünetet kapott.

Pista elgondolkodott. Piszkosul értek a pujához. Ebben nőttem fel. Nem úgy a Főpincér és a Csapos. Ő valószínűleg abban a pult sarkánál kikandikáló iszonyatos topánkában serdült ilyen visszataszítóvá. Mindenesetre gyerünk ki az Ózonlyukból és vegyünk egy friss levegőt! Belül a kocsmában egyedül a Főpincér maradt ábrázatán a már ismert kéjes, egyben visszataszító vigyorral.

Fetrengett a gyönyörtől, amit saját gombái produkáltak számára. Fokozni kívánta a  hatást: Szájpadlás alá a szájpadlás alá valót! Félelmetes, földöntúli hörgések,  hangok hagyták el a torkát. Az utcára menekült kocsmabútorok riadtan bámultak egymásra. Utálták ugyan a Főpincéért, amit ő nagyon helyeselt, mert ez volt a célja, de egy kocsmában ugye a vendég és a csapos között nagyon szoros a kötelék. Szerencsére jelen volt a Görények és Egyéb Büdös Jószágok Megmentéséért Alapítvány jeles képviselője, Orrlik Gedeon, akinek a táskájában mindig akadt pár gázálarc. A törzsvendég Mihály, Jóska és Elemér, aki gyerekkorában mentős szeretett volna lenni felvett egy-egy maszkot, mert amit hallottak mind a jóérzés, mind a rosszérzés határán túl volt. Bementek hát a pult mögé!

Elképesztő volt a látvány! A Főpincér bal lábát artista módon a  nyakába tette lábujjai között a puja szeletekkel. A padlón ülve jobb lábával  egy hófehér papírosra rózsaszín szívecskéket rajzolgatott, benne Brunhildám felirattal. (Valahogy beszorította jobb lábujjai közeit szintén elborító puja szeletek mellé egy ceruzát ugyanis.) Kezeit imára kulcsolva lógatta, hogy időnkét az ég felé fohászkodva kitárja azokat. Arcán döbbenetes vigyor, szemei vérben úsztak. Persze továbbra is jöttek a sejtelmes hörgések.

Az expedíció tagjai tanácstalanul egymásra néztek. Visszavonultak a kocsmaajtóban várakozó társaikhoz. Először Mihály szólalt meg:

-Végeredményben én még ilyen jó állapotban sohasem láttam a Főpincért!

Hármas csoportok szerveződtek a látványosság megtekintésére. Pillanatok alatt elterjedt a hír a városban. Az élelmes Bandika -aki évek óta törzsvendég az Ózonlyukban- elkezdett jegyet szedni. Késő estig folyamatosan jöttek az emberek megtekinteni és nem utolsó sorban meghallgatni Főpincér barátunk extázisát. A kép semmit sem változott, azonos maradt órákon keresztül a már leírtakkal. Bandika egy önkéntessel  eljutatatta Brunhilda  asszonyhoz  a legszebb szívecskét.

Ahogy az  utolsó látogató elment, Bandika fogott egy vödröt tele hideg vízzel. Nyakon lódította a  Főpincért és  Csapost, hogy utána sebesen távozzon.

A Főpincér és Csapos, sőt a valamikori Alkormányos kiköpte a pujaszeleteket. Kiszabadította lábujjait, magához tért. Döbbenten vette észre az egész kocsmát ellepő  fehér papírosokat rózsaszín szívecskékkel, Brunhilda  felírattal. Óriási volt a káosz a fejében. Ismerte a város összes okmányhamisítóját ,sok ügyfelet is szerzett már nekik, nem tudta megérteni , hogy miért kellett a szívecskékbe gyöngy betűivel élete keservének nevét hamisítani? Mi lesz,ha ezek közül egy is Brunhilda kezeébe kerül?

Ebben a pillanatban kinyílt a kocsmaajtó. Ki lépett be rajta? Brunhilda! Kezében  a földkeregség legszebb Brunhilda feliratú szívecskéjével..De a látvány nem ez volt. Brunhilda  áttetsző ,ébenzöld és türkizsárga kisestélyit viselt elöl és hátul mély, sőt mondhatnám merész kivágásokkal..Már ez is sokkolta a Főpincért és Csapost, aki ugye mellesleg családfő is volt. De a sok kis aranyos elszórtan elhelyezett csipke lepke már mindent felülmúlt volna, de Brunhilda kalapot is viselt. A kalap színét nem tudom leírni, mert leírhatatlan. Karimája volt neki, de az az  üreg, amit egy átlagos estben a fejtetőre húznak, most az égnek állt. Egyes kajóf kutatók szerint egyébként ez ősi viselete a kajóf  ősanyáknak, mert így  a nagy esőzések idején, ha beázott a kunyhó, csak fölkapták a kalapjukat, aláálltak a becsöpögő víznek és így nem ázott fel a parketta.

A Főpincér még ilyet nem látott, nem csoda , mert még ilyet senki sem látott. A következőkben Brunhildából előtört az Elemi Ösztön. Évtizedek felgyülemlett feszültsége vulkanikus erővel került a felszínre. A Főpincér és Férfi képtelen volt minden ellenállásra. Nem részletezem tovább az ügyet, az egy másik műfaj, tizennyolc éven felülieknek.

.Mindenesetre másnap a Csapos és Főpincér elgondolkozott: Mi is lehet a dolga egy alkormányosnak?