Talán kiábrándtó gondolat, és mind tisztában vannak vele. Azt gyanítom sokuk adakozott valamennyit az embereknek Haitin idén. És van ott még valami azt hiszem, tudatalatt, amit szinten tudnak, hogy mindennap 25.000 gyermek hal meg teljesen megelőzhető megbetegedésekben. Az egy Haiti földrengés nyolcnaponta. És azt gyanítom, sokan önök közül valószínűleg adakozott ezen probléma megoldására szintúgy, de valahogy mégse történik a dolog ugyanakkora intenzitással.

 

Miért is? Rendben, itt egy képzeletbeli kísérlet önöknek. Képzeljék el, hogy adományokból összegyűjtöttek néhány millió dollárt. Lehetnek önök politikusok egy fejlődő országban, megvan a keret; önök a szegényekre akarják fordítani. Hogyan fognak hozzá? Hisznek azoknak, akik azt mondják: csak anyagi ráfordítás szükséges, tudjuk, hogyan számoljuk fel a szegénységet, csak tovább kell rajta dolgozni? Vagy azoknak hisznek, akik azt mondják: a segély nem segít, sőt, árthat is, súlyosbítja a korrupciót, függőséget, stb.? Vagy talán a múlt felé fordulnak. Végülis milliárdokat költöttünk segélyre. Talán a múltba tekintve látjuk történt-e bármi jó?

 

És ezt, sajnálatosan nem tudjuk. És az a legrosszabb, hogy soha nem is fogjuk. És ott a válasz - vegyük Afrikát például -- az afrikaiak rengeteg segélyt kaptak. Azok a kék csíkok. És a GDP Afrikában nem igazán mutat fejlődést. Ok, rendben. Honnan tudhatnánk mi történhetett volna segély nélkül? Talán sokkal rosszabb lenne. Vagy talán sokkal jobb lehetne. Fogalmunk sincs. Nincs összehasonlítási alapunk. Csak egy Afrikánk van.

 

Tehát, mit teszünk? Segélyt adnunk es reméljük, imádkozunk, hogy valami történjen? Vagy a hétköznapokba temetkeznek és hagyják, hogy a földrengés nyolcnaponta továbbra is megismétlődjön? Az a baj, ha nem tudjuk vajon teszünk-e bármi jót, egyáltalán nem vagyunk jobbak, mint a középkori orvosok a piócáikkal. Néha a páciens jobban van, néha meghal. A piócáktól? Vagy valami mástól? Nem tudjuk.

 

Tehát itt van néhány más kérdés. Kisebb kérdések, de nem jelentéktelenek. Védőoltás; a legolcsóbb, hogy megmentsük egy gyermek életét. És a világ rengeteg pénzt áldozott rá. A GAVI és a Gates Alapítvány jelentős összeget különített el a célra. És maguk a fejlődő országok is rengeteg energiát fektetnek bele. És mégis minden évben, legalább 25 millió gyermek nem kapja meg a neki járó védőoltást. Ez az, amit az utolsó mérföld problémájának neveznek. A technológia adott. Az infrastruktúra adott. De valahogy, mégse valósul meg. Tehát van a milliójuk. Hogyan használnak egymilliót, hogy megoldják az utolsó mérföld problemáját?

 

És itt van még egy kérdés: Malária. A malária megöl közel 900.000 embert minden évben, többségüket a Közép-Szaharában, Afrikában, többnyire öt éves kor alatt. Tulajdonképpen ott ez az öt éves kor alattiak halálozásának vezető oka. Mar tudjuk, hogyan győzzük le a maláriat, de vannak, akik jönnek és azt mondják, "Millióid vannak. Mi van a szúnyoghálóval?" A szúnyoghálók nagyon olcsóak. 10 dollárért le tudod gyártatni és szállítani a rovarírtóval kezelt szúnyoghálót, és meg tudod őket tanítani, hogyan használják. És, nem csak azokat védi, akik alatta alszanak, de járványügyi szempontból is előnyökkel jár a használata. Ha a közösség fele alszik a háló alatt, a másik fele is jobban jár, mert nem terjed el a járvány. Ezidáig csak a veszélyeztetett gyermekek negyede alszik háló alatt. Ki kellene menni az alapítványoknak szubvencionálni a szúnyoghálót, odaadni ingyen, vagy, mi több, fizetni nekik, hogy használják járványügyi megfontolásból. "Ne olyan gyorsan", mondják mások. "Ha ingyen adod a hálót, az emberek nem fogják értékelni. Nem fogják használni őket, vagy legalábbis nem szúnyoghálóként, talán majd halászhálóként." Tehát, mit tesznek? Odaadják a hálókat ingyen, a maximális lefedettségért? Vagy kifizettetik velük, hogy biztosan értékeljék? Honnan tudják?

 

A harmadik kérdés: Oktatás. Talán az a megoldás. Talán iskolába kellene küldenünk a gyerekeket. De hogyan teszik mindezt? Tanárokat bérelnek? Iskolákat építenek? Menzát biztosítanak? Honnan tudják?

 

Itt van bökkenő. Nem tudom megválaszolni a nagy kérdést, a segély jó-e vagy sem, de ezt a három kérdést meg tudom válaszolni. Ez nem a középkor többé. Ez a 21-ik század. És a 20-ik században, véletlenszerű, irányított próbákkal forradalmasítottuk az orvostudományt lehetővé téve, hogy megkülönböztessük a gyógyszereket, amik hatnak a gyószerektől, amik nem. Megtehetjük ugyanezt véletlenszerű, irányított próbákkal a szociálpolitikáért. Ki lehet tenni a szociális fejlesztést ugyanannak a szigorú, tudományos teszteknek, mint amiket a gyógyszereknél használtunk. Ezáltal kihagyhatják a találgatást a stratégia-tervezésből tudva mi működik, mi nem, és miért. Hozok is rá példát az előbbi három kérdésen keresztül.

 

A védőoltással kezdem. Ez itt Udaipur körzet, Rajasthan, gyönyörű. Nos, amikor elkezdtem itt dolgozni, nagyjábol egy százaléka a gyermekeknek kapott teljeskörű védőoltást. Szomorú, de ezek a helyek ilyenek. Most nem azért, mert a vakcinák nem jutnak el oda. Ott vannak és ingyenesek. És nem azért, mert a szülők nem törődnek a gyermekeikkel. Ugyanazon gyermek amelyik nincs beoltva kanyaró ellen, ha kanyarót kap, a szülei rúpiák ezreit költik majd rá, hogy megmentsék. Tehát kapják ezeket a falusi al-központokat és zsufolt kórházakat. Tehát, mi a baj? Nos, a probléma egy része minden bizonnyal az emberek tájékozatlansága. Elvégre, ebben az országban úgyszint, mindenféle mítosz és félreértés kering a védőoltások körül. Így, ha ez a helyzet, az nem egyszerű, mert a meggyőzés sem egyszerű. De talán van ott még más baj is. A szándéktól a cselekedetig terjed. Képzelje el, hogy ön egy anya Udaipur körzetben, Rajasthanban. Gyalogolnia kell pár kilométert, hogy be tudja oltatni a gyermekeit. És amikor odaér, ezt találja. Az al-központ zárva, vissza kell jönnie. Ön annyira elfoglalt, és annyi mást is el kell intéznie, ön inkább későbbre teszi, későbbre teszi, aztán egyszer csak túl késő. Nos, ha ez a baj, az az egyszerűbb mivel, A, meg tudjuk könnyíteni és B, talán tudunk okot adni rá, hogy még ma cselekedjenek, mintsem várjanak másnapig.

 

Ezek egyszerű ötletek, de nem tudhattuk előre. Próbáljuk ki őket. Tehát, csinaltunk egy véletlenszerű, irányított próbát 134 faluban Udaipur körzetben. Tehát a kék pontok véletlenszerűen lettek kiválasztva. Leegyszerűsítettük. Mindjárt elmondom hogyan. A piros pontokon, leegyszerűsítettük és okot adtunk rá, hogy az emberek azonnal cselekedjenek. A fehér pontok az összehasonlítás végett, minden maradt a régiben. Tehát leegyszerűsítettük megszervezve ezekben a a táborokban havonta, hogy az emberek be tudják oltatni a gyermekeiket. Majd leegyszerűsítik és okot adnak az azonnali cselekedetre egy kiló lencsével minden egyes védőoltásért. Napjainkban egy kiló lencse elenyésző. Sohasem fog meggyőzni senkit hogy olyat tegyen, amit amúgy nem tenne meg. Másik oldalról, ha hajlamosak lennének a halogatásra, talán ez okot ad rá, hogy cselekedjenek most, mintsem később.

 

Tehát, mit tapasztaltunk? Nos, előtte minden ugyanaz. Ez a gyönyörű a véletlenszerűségben. Azután. a tábor, csak a tábor jelenléte, megnövelte a beoltottságot hatról 17 százalékra. Teljeskörű beoltottságról beszélünk. Nem rossz. Igen szép fejlődés. Add hozza a lencsét és eléred a 38 százalékot. Na itt kapod meg a választ. Tedd egyszerűvé, és adj egy kiló lencsét, hogy a beoltottság a hatszorosára nőjön. Most talán azt mondják, "Jó, de ez nem tartható fent hosszútávon. Nem adhatunk lencsét az embereknek örökké." Nos, úgy néz ki, ez rossz gazdaságpolitika mert olcsóbb lencsét adni nekik, mint nem adni. Mivel a nővért úgyis ki kell fizetniük, a védőoltás költsége kevesebbre jön ki, ha motiválnak, mintha nem.

 

Mi a helyzet a szúnyoghálóval? Ingyen adnak, vagy kifizettetnék velük az árát? Tehát a válasz attól függ amit három egyszerű kérdésre válaszolnak. Az első: Ha az embereknek fizetniük kell a szúnyoghálóért, meg fogják-e vásárolni? A második: Ha ingyen adok szúnyoghálót, fogják-e használni? És a harmadik: Elveszi-e a vásárlókedvet a jövőben az ingyen szúnyogháló? A harmadik kérdés a lényeg, mert ha hozzászoktak hogy ingyen kapják, az talán lehetetlenné teszi a későbbi szúnyogháló kereskedelmet. Mostanra vita kerekedett, rengeteg érzelemmel és szónoki dühhel. Inkább elméléti, mintsem gyakorlati szinten, de úgy néz ki, ez egy egyszerű kérdés. Megtudhatjuk a választ. Csak egy kísérletet kell csinálnunk. És rengeteg kísérlet, mind ugyanazzal az eredménnyel zárult, csak egyet emlitenék.

 

Ez Kenyában történt, körbementek és kiosztottak az embereknek kuponokat, kedvezmény-kuponokat. Tehát az emberek a kuponjaikkal megkaphatták a szúnyoghálót a helyi gyógyszertárban. Voltak akik 100 százalék kedvezményt kaptak, voltak akik 20 százalékot, és voltak akik 50 százalékot, stb. Láthatjuk, mi történt. Szóval, mi történt a vásárlókedvvel? Nos, amit láthatnak, az az, hogy amikor fizetniük kellett a szúnyoghálóért, a lefedettség tényleg nagyot esik. Még részleges támogatással sem -- -- három dollár nem a teljes ára a szúnyoghálónak. És alig van 20 százalék aki használja a szúnyoghálót, elveszítik a védettséget, nem túl jó. A másik dolog, hogyan használják? Nos, a jó hír, ha van szúnyoghálójuk, használni fogják, akárhogyan is jutottak hozzá. Ha ingyen kapták, használják. Ha fizettek érte, használják. Mi a helyzet hosszútávon? Hosszútávon azok, akik kaptak ingyen szúnyoghálót, egy évvel később, felajánlottuk nekik, hogy vásárolhatnak szúnyoghálót két dollárért. És az emberek, akik kaptak az ingyenesből előtte, sokkal hajlamosabbak voltak fizetni a másodikért, mint akik nem kaptak az ingyenesből. Tehát nem az ingyen hálóhoz szoknak hozzá, hanem a szúnyoghálóhoz. Lehet, hogy egy kicsit több hitelt kell nekik adnunk.

 

Ennyit a hálóról. Most majd azt gondolják, "Nagyszerű. Tudja, hogyan adjon védőoltást, tudja hogyan adjon szúnyoghálót." Viszont a politikusoknak a lehetőségek skálájára van szükségük. Tudniuk kell: Mindközül amit választhatok, melyik segít majd elérni a célomat? Tegyük fel, az önök célja az iskoláztatás. Rengeteg dolgot tehetnek érte. Kifizethetik az egyenruhát, megszüntethetnek tandíjakat, latrinákat építhetnek, egészségügyi betétet adhatnak a lányoknak, stb., stb. Tehát, melyik a legjobb? Nos, valamilyen szinten, azt gondoljuk mind működőképes ötlet. Szóval hogyha ez elég, ha teszik a dolgukat ösztönösen, miért kellene beavatkoznunk? Nos, gazdaságilag, persze nem kifizetődő.

 

Gondoljanak csak például az áruszállításra. Mielőtt a csatornát feltalálták Nagy Britanniában az ipari forradalom előtt az áru lovas szekeren utazott. Majd csatornák épültek, és ugyanaz a lovas ugyanazzal a lóval, tízszer több rakományt szállíthattak. Tehát folytatniuk kellene az áruszállítást szekérrel, a szárazföldön, hogy célba érjenek? Nos, ebben az esetben, nem lett volna ipari forradalom. Akkor miért nem tesszük ugyanezt a szociálpolitikával? A technológiában rengeteget időt töltünk kísérletezéssel, finom-hangolással, hogy megtaláljuk a legolcsóbb megoldást, szóval, miért nem tesszük ugyanezt a szociál-politikával?

 

Nos, kísérletekkel, amit megtehetsz az válasz egy egyszerű kérdésre. Tételezzük fel, van 100 dollárjuk, hogy közbenjárjanak. Mennyi plusz évet kapnak az iskolában száz dollárért? Most megmutatom önöknek mire jutottunk különböző próbálkozásokkal az oktatásban. Az elsők, amik rögtön eszünkbe jutnak, tanárokat bérelni, menza, egyenruha, ösztöndíj. Nem olyan rossz. Száz dollarjukért. kapnak egy és három közötti extra évet az iskolapadban. Ami nem annyira megy, az a szülők megvesztegetése, mivel sok gyerek amúgy is jár iskolába és a végén rengeteget költenek rá. Ime a legmeglepőbb eredmények. Mondd el az embereknek az iskoláztatás előnyeit. Nagyon olcsó. Szóval száz dollárjukat erre költve, kapnak plusz 40 év iskoláztatást. Vannak helyek férgekkel, bélférgekkel, kezeltesd ki a bélférgességből őket. És kapsz minden száz dollárért közel plusz 30 év iskoláztatást. Ez nem egy megérzés. Ez nem az amit az emberek választottak volna, és mégis, ezek a működő programok. Kellenek az ilyen fajta információk. Több kell belőlük. Majd irányítanunk kell a szabályozást.

 

Tehát, kezdtem a nagy kérdéssel és nem tudtam rá választ adni. Ezért kisebb kérdésekre osztottam, és megvannak a válaszaim a kis kérdésekre. Működő, tudományos, szilárd válaszok.

 

Menjünk vissza Haitire egy pillanatra. Haitin körülbelül 200.000 ember halt meg. Igazábol egy kicsit több a legfrissebb számítások szerint. És a világ válasza óriási volt. Két milliárd dollár folyt be csak az elmúlt két hónapban. Tehát az körülbelül 10.000 dollár elhalálozásonként. Az nem túl sok, ha utánagondolnak. De, ha 10.000 dollárt költenénk minden gyermekre aki öt éves kor alatt meghal, az 90 milliárd lenne évente csak erre a célra. És ezidáig mégse történt. Szóval, miért is? Nos, szerintem egyrészt a probléma Haitivel, habár nagy a baj, valahogy megértettük, behatároltuk, Adják a pénzüket a "Doktorok Határok Nélkül"-nek, és adakoznak a "Partnerek az Egészségben"-nek, és ők beküldik az orvosokat, beküldik az épületfát, és ki- meg behelikopterezik a dolgokat. A szegénység nem ilyen. Elsőként, nagyrészt láthatatlan. Másodszor, óriási. Harmadszor, nem tudjuk, amit teszünk, jó-e. Nincs csodafegyver. Nem lehet a szegénységből kihelikopterezni az embereket. Ez nagyon frusztráló.

 

Viszont, nézzék, csak amit ma tettünk. Adtam három egyszerű választ három kérdésre. Adj lencsét, hogy beloltasd az embereket, biztosíts ingyen szúnyoghálót, féregtelenítsd a gyermekeket. Védőoltással vagy szúnyoghálóval 300 dollárért megmenthetnek egy emberéletet. Féregtelenítéssel kaphatnak plusz egy iskolában töltött évet három dollárért. Tehát nem törölhetjük el a szegénységet most, azonnal, de elkezdhetjük. És talán elkezdhetjük kisebb dolgokkal, amik tudjuk, hogy működnek.

 

Itt egy példa, hogy ez mekkora erővel bír. Féregtelenítés. Bélférgek nem kerülnek a címlapra. Nem néznek ki jól és nem ölnek meg senkit. Amikor Davos fiatal vezetői szembesültek a számokkal, amiket mutattam önöknek, elkezdték a "Féregtelenítsük a Világ"-ot programot. Hála a Féregtelenítsük a Világnak, és számos ország kormányának, alapítványainak közreműködésével, 20 millió iskoláskorú gyermek lett féregtelenítve 2009-ben. Szóval a bizonyíték meggyőző. Cselekvést válthat ki.

 

El kellene kezdenünk. Nem lesz könnyű kezdet. Ez egy lassú folyamat. Kísérletezniük kell, néha az elméletet a gyakorlatiasságnak kell felülbírálni. Néha valami működik valahol, de máshol nem. Ez egy lassú folyamat, de nincs más kiút. A közgazdaságtan, amit javasolok, olyan mint a 20-ik századi orvosság. Egy lassú, egyezkedő folyamata a felderítésnek. Nincs csodagyógyszer, viszont a modern orvostudomány milliókat ment meg minden évben, és mi is megtehetjük ugyanezt.

 

Illetve most, talán visszamehetünk a nagyobb kérdésekhez, amikkel az elején kezdtem. Nem tudom elmondani, hogy a segélyezés a múltban segített-e egyáltalán, de visszajöhetünk ide 30 év múlva, hogy elmondjuk, "Amit tettünk, az valóban pozitiv változásokat idézett elő." Hiszem, hogy képesek vagyunk rá, és remélem, meg is tesszük.

 

Köszönöm.

 

(Taps)