Fordította: Pintér Krisztián

 

Személyes történeteink nagyon fontosak. A saját életünk története, ahogy magunkat látjuk, fontos.De mindenek felett az, hogy hogyan veszünk részt mások történeteiben, az a legfontosabb. Hat évesen hallottam először a szegénységről. Nem a szegényektől maguktól, hanem a tanítótól a vasárnapi iskolában, és Jézustól, a tanítón keresztül. Emlékszem, hogy megtanultuk: a szegényeknek szükségük van valamire, ételre, ruhára, fedélre, amit nélkülöznek. Azt is megtanultam még, hogy az én dolgom -- hatévesekkel teli osztálytermet képzeljenek el -- a mi dolgunk volt segíteni rajtuk. Erre kért minket Jézus. Azt is mondta, "ha megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg." Mondhatom, ez hatott rám.Buzgón próbáltam a világ hasznára lenni. Azt hiszem, mindenkiben megvan ez az érzés. De érdekes is volt, hogy Istennek segítségre van szüksége. Ez új volt nekem, és úgy éreztem, hogy valami fontos dolognak vagyok a része.

 

De azt is megtanultam kicsit később, hogy Jézus azt is mondta, nem pontosan idézem, hogy mindig lesznek szegények. Ez frusztrált és összezavart.Mintha kaptam volna egy házi feladatot, amit meg kellett csinálni, és ami érdekelt, de akárhogy is próbálnám, nem sikerülhet. Tehát zavarodott voltam, frusztrált és mérges, hogy talán valamit nem értek egészen jól. És nyomasztott is. És először életemben elkezdtem félni ezektől az emberektől, negatív érzéseim voltak velük szemben. Elképzeltem őket egy hosszú sorban,hogy sosem hagynak békén, mindig velünk lesznek. Mindig a segítségemet fogják kérni, hogy adjak nekik ezt vagy azt, amit szívesen megtettem,de nem tudtam, hogy ér-e ez valamit. És nem tudtam, mi lesz akkor, ha nem lesz már mit adjak,főleg, hogy a probléma sosem fog megszűnni. A következő évek sem hoztak javulást, továbbra is rossz híreket kaptunk szegénységben felnövő gyerekekről. Például gyakran láttunk képeketszomorúságról, szenvedésről. Hallottam, hogy mi minden fordulhat rosszra, ha szegény vagy.Hallottam betegségekről. Hallottam háborúkról.Ezek valahogy mindig összefüggtek.Összességében az a képem alakult ki, hogy a szegények élete szenvedés, szomorúság,pusztulás és reménytelenség.

 

Egy idő múlva kialakult bennem az, és talán másokban is, kiszámítható módon, hogy elkezdtem rosszul érezni magam, amikor csak meghallottam. Elkezdtem bűntudatot érezni a relatív gazdagságom miatt, mivel láthatóan nem sokat tettem, hogy javítsam a dolgokat. És szégyelltem is magam emiatt. És aztán, perszekezdtem eltávolítani magam. Kevésbé figyeltem oda a történeteikre, mint korábban. És már nem hittem, hogy a dolgok valaha változni fognak.Adakoztam továbbra is. Kívülről úgy látszott, még mindig megmozgat. Adakoztam pénzt és időt.Adakoztam, ha adta magát a helyzet. Ha egy kávé ára megmenti egy gyermek életét, legyen. Ki szállna vitába ezzel? Ha sarokba szorítottak, adtam. Amikor nem lehetett elkerülni. És amikor a rossz érzések összegyűltek bennem, hogy enyhítsem a saját szenvedésemet, nem pedig másokét. Őszintén szólva ezért adatkoztam, nem őszinte reménnyel, vagy izgalommal, hogy nagylelkűen segíthetek. Üzleti tranzakció lett belőle, egyfajta árucsere. Pénzért vettem valamit.Megvettem a jogot, hogy a saját dolgommal foglalkozzak és ne kelljen a rossz hírekkel törődni.Az a mód, ahogy megéljük ezeket a dolgokat,először is testetlenné tesz egy egész csoportot, élő embereket. Másodszor árucikké változtatja őket,ami elég ijesztő dolog. Szóval én ezt csináltam, és szerintem sokan csinálják. Fizetünk az eltávolodásért, megvesszük a jogot, hogy élhessük a saját életünket. Ez a fajta csere megakadályozza, hogy elérjük, amit leginkább akartunk. Útjában van annak a vágynak, hogy értelmesen és hasznosan legyünk jelen a másik életében, és röviden, hogy szeressük.

 

Szerencsére pár évvel ezelőtt megváltozott a helyzet, mert hallottam ezt az urat beszélni. Dr. Muhammad Yunus. Tudom, hogy sokan itt pontosan tudják, ki ő, de elmondom röviden, azok kedvéért, akik még nem hallották őt. Dr. Yunus elnyerte a Nobel-békedíjat pár éve úttörő mikropénzügyi tevékenyégéért. Ez három évvel azelőtt volt, hogy én hallottam beszélni. A mikropénzügy, aki esetleg erről sem hallott,mondhatjuk úgy, pénzügyi szolgáltatás szegényeknek. Vegyék a szokásos banki szolgáltatásokat, csak éppen képzeljék el olyanokra szabva, akik pár dollárt keresnek egy nap. Dr. Yunus megosztotta velünk saját történetét, hogy mit tudott elérni az általa alapított Grameen Bank. Beszélt többek között a mikrohitelről, ami egy kicsi hitel, ami segíthet elindítani vagy fejleszteni egy vállalkozást. Amint hallgattam, izgalomba jöttem, számos ok miatt. Először is, megtudtam, hogy létezik ez a módja is a világ javításának, hogy végre talán találtam egy lehetőséget úgy együttműködni valakivel és adni, megosztani amim van anélkül, hogy zavarna, vagy rosszul érezném magam. Izgalomba jöttem. De ami még fontosabb, olyan történeteket mondott a szegényekről, amiket nem hallottam korábban. Igazából az, hogy ezek az emberek szegények, mellékes volt. Ő vállalkozókról beszélt, akik keményen dolgoztak, erősek és okosak voltak, és reggelente azért keltek fel, hogy javítsák saját és családjuk életét. Ahhoz, hogy ezt gyorsabban és jobban tudják csinálni,csak egy kis tőke hiányzott. Ez egy elképesztő felismerés volt számomra.

 

Annyira mélyen megérintett, nehéz elmondani, mennyire hatott rám, annyira megérintett, hogy pár hétre rá felmondtam, és Kelet-Afrikába utaztam,hogy lássam a saját szememmel. Most először, hosszú idő óta, találkozni akartam ezekkel az emberekkel, a vállalkozókkal, és megnézni, miről is szól az életük. Három hónapot töltöttem Kenyában, Ugandában, Tanzániában, vállakozókat interjúztattam, akik száz dollárt kaptak üzletük beindítására. És eközben, először életemben,elkezdtem összebarátkozni néhány emberrel ebből a nagy, alaktalan tömegből, akik azelőtt olyan távoliak voltak. Összebarátkoztunk, és megismertem a személyes történeteiket. Újra és újra, miközben beszélgettünk, együtt voltam velük,elmesélték, hogyan változott meg az életük,bámulatos részleteket meséltek.

 

Hallotam kecskepásztorokról, akik a pénzből, amit kaptak, pár új kecskét vettek. Ettől az üzletük jobban beindul. Kicsit több pénzt kereshetnek. Az életminőségük megváltozik, jobbá válik. És igazán érdekes változások történnek az életükben: a gyerekeik iskolába mehetnek, moszkitóhálót vehetnek, zárat tehetnek az ajtajukra, hogy biztonságban érezzék magukat, vagy akár csak megcukrozhatják a teájukat, és úgy kínálhatják, ha vendégül látnak, és ettől büszkék lehetnek. Folyton ilyen élmények értek, ha húsz pásztorral is beszéltem egyhuzamban, ami tényleg előfordult,ilyen csodás változások, amik jelentősek voltak számukra. Volt még valami, ami nagyon megérintett. Ez mélyen átalakította a világképemet,megértettem, hogy még ha varázspálcám lett volna, és bármit meg tudok változtatni, valószínűleg az se lett volna elég jó. Mert a legjobb módja a változásnak az, ha az emberek a maguk útját járják, és eldöntik, hogy mi a legjobb nekik. Tehát ez nagy hatással volt rám.

 

Más érdekes dolog is történt, amíg ott voltam.Soha senki nem kért tőlem adományt, ami nekem természetes lett volna. Ha egyszer szegények, adakozunk. Senki nem kért adományt. És még csak azt sem akarták, hogy sajnáljam őket. Ha valamit, azt akarták, hogy jobban tudják csinálni azt, amit csináltak, a saját képességeikkel. Tehát a helyzet az volt, hogy az emberek hitelt akartak -- és ez ésszerűnek és nagyon érdekesnek tűnt. Amúgy én filozófia- és költészet szakon végeztem, és ekkor még azt se tudtam, mi a különbség haszon és bevétel között. Csak egy benyomásom volt, hogy a pénz használni fog. Ezeken a kis 100 dolláros tőkeinjekciókon át kerültem kapcsolatba az üzlettel. A farmerektől, varrónőktől és kecskepásztoroktól tanultam meg, hogy mi a haszon, a bevétel vagy a tőkeáttét. Az jutott eszembe, hogy ezeket a reményteli sikersztorikatmegoszthatnám barátokkal, családommal, és így talán sikerülne kis pénzt szerezni nekik, hogy tovább léphessenek az üzletben, és ebből nőtt ki aztán a Kiva.

 

Pár hónappal később visszamentem Ugandábaegy fényképezőgéppel, hogy a weboldalunkhoz,amit párommal, Matthew-val raktunk össze,néhány felvételt csináljak hét új barátomról, majd kitettem a vállalkozásuk sztoriját az oldalunkra, és a barátaimat és családomat bombáztam vele: "Azt hiszem, ez legális, a SEC még nem válaszolt a megkeresésre, de mit gondoltok, akartok részt venni ebben, és előteremteni a pénzt, amit kérnek?" A pénz egy nap alatt összegyűlt. Elküldtük Ugandába. A következő hat hónapban csodálatos dolog történt, a vállalkozók megkapták a pénzt, és a vállalkozásuk tényleg nőni kezdett, fenn tudta tartani önmagát, és az életük jobbra fordult. 2005 októberében, amikorra az első hét hitelt visszafizették, Matt én én levettük a béta szót az oldalról. Azt mondtuk: "A kísérlet sikeres volt,indítsuk el élesben." Ez volt a hivatalos indulás. Az első évben, 2006 októberéig, 500 000 dollár hitel ment át a Kiván. A második évre ez 15 millóra nőtt.A harmadikban az összeg 40 milliónál volt. A negyedik év végére majdnem elértük a 100-at. És mostanáig, nem egész öt év alatt, a Kiva segítségével több, mint 150 millió dollárnyi hitel jutott el a hitelezőktől a vállalkozókhoz, többmillió darab 25 dolláros csomagocskában, kétszáz országból.

 

Itt tart ma a Kiva, csak gondoltam megmutatom, hova jutottunk el. És ezek a számok és statisztikákpersze érdekesek és jó róluk beszélni, de a Kiva nekem a történetekről szól. Arról, hogy újrafogalmazzuk a szegények történetét. Arról, hogy úgy tudunk közeledni hozzájuk, hogy közbenmegőrizhessék a méltóságukat, hogy partneri viszonyban legyünk velük, és nem a szokásosadakozó-kedvezményezett furcsa helyzetben.Hanem olyan viszonyban, ami tiszteletet vált ki,reményt és optimizmust, hogy együtt többre megyünk. Tehát azt szeretném, hogy a Kiva ne csak a pénz áramlásáról szóljon, ami persze nagyon fontos, hanem remélem, hogy kicsit el tudjuk mosni azt a határvonalat, amiről azt tanultuk,hogy szegény és gazdag között van, ezt a hamis kettősséget, mi és ők, tehetős és nincstelen. A Kiva talán elmossa ezt a határvonalat. Mert ha ez megtörténik, felszabadultabbá válhatunk, hogynyitottabban, igazságosabban és kreatívabbanközeledjünk egymáshoz, és segítsünk egymásnak.

 

Képzeljék el, milyen érzés látni valakit az utcán koldulni, odamenni hozzá. Képzeljék el, milyen az.Aztán képzeljék el, mennyire más látni valakit,akinek van egy története, amit el akar mesélni,kemény munkáról, a vállalkozásáról. Lehet, hogy mosolyog, és el akarja mondani, hogy mit vitt véghez. Képzeljék el, hogy akivel beszélnek, az termel, létrehoz, és felvirágoztat, használja a tehetségét, hogy valami újat hozzon létre, aki felépítette az üzletét a semmiből, aki körül nem hiány van, hanem bőség, aki maga hozza létre a bőséget, akinek a keze tele van, és kínál vele, nem pedig üres, amit nekünk kellene megtölteni.Képzeljék el, hogy ilyen váratlan történeteket hallanak, olyanokról, akik minden nap korán kelnek, és fáradhatatlanul dolgoznak, hogy előre léphessenek. Ezek a történetek megváltoztathatják, ahogy egymásról gondolkodunk. Ha sikerül elérni,hogy egy segítő közösség jöjjön létre, részvétel ilyen történetekben egy kicsinyke pénzösszeg kölcsönzésével, azt hiszem, el tudjuk érni, hogy higgyünk egymásban, egymás képességeiben.

 

Számomra a Kiva csak a kezdet. És ahogy a továbblépésen gondolkodom, segít, ha átgondolom, hogy mit tanultam eddig. Az első, amit már mondtam, hogy a vállalkozás nekem új gondolat volt. A Kiva kölcsönvevői, akiket meginterjúvoltam, és akikkel megismerkedtem,megtanították nekem, mi a vállalkozás. Azt hiszem, a lényeg az, hogy elhatározzuk, az életünk javulni fog. Látunk egy lehetőséget, és elhatározzuk, hogy megragadjuk. Röviden: elhatározzuk, hogy a holnap jobb lehet, mint a ma, és hogy teszünk érte.A másik, amit tanultam, hogy a hitel egy érdekes módja a kapcsolódásnak. Ez nem adomány. Talán nem hangzik nagyon különbözőnek. De igazából ha adsz valakinek, ő megköszöni, és esetleg elmondja, hogy mennek a dolgok, ez egy dolog. De ha kölcsönzöd a pénzt, és aztán részletekben kapod vissza, alkalmad van rendszeresen beszélgetni velük. Ez a visszatérő figyelem, folyamatos figyelem nagyon fontos, hogy kapcsolat alakulhasson ki közöttünk. A harmadik dolog, amit hallottam azoktól, akiket megismertem, hogy ha amúgy minden más változatlan, ha az egyik lehetőség csak a pénz, a másik lehetőség a pénz és egy támogató, bátorító globális közösség, az emberek a közösségi változatot választják. Ez egy sokkal tartalmasabb, erősebb kombináció.

 

Tehát ezzekel az élményekkel gazdagodvakezdtem hozzá ahhoz, amit most csinálok. Ma már mindenhol vállalkozókat látok, annyira ráhangolódtam. És észrevettem, hogy sok támogató csoport van szerte a világban. A közösségi hálózatok nagyszerűek, mert egyre több és több ember lehet körülöttünk, akik segítségére számíthatunk. Tehát azon gondolkodtam, arra gondoltam, hogyan tudnánk ezeket a támogató közösségeket felhasználni, hogy még több vállalkozást katalizáljanak, hogy ösztönözzenek minket, hogy egy jobb jövőt teremtsünk?Utánajártam, mi a helyzet az Egyesült Államokban,és előjött néhány érdekes dolog. Persze, ahogy sejthetik, sok kis vállalkozásnak az USA-ban és világszerte továbbra is pénzre van szüksége, hogy nőjön és terjeszkedjen, vagy hogy átvészeljen egy rossz hónapot. Mindig találni a közelben valamilyen szükségletet. Mégvalami, amire rájöttem, hogy az erőforrások nem mindig onnan jönnek, ahonnan számítanánk rá, bankoktól vagy kockázati befektetőktől, vagy más támogató szervezetektől, hanem barátoktól, családtagoktól.Egyes statisztikák szerint a kis cégek beruházásainak legalább 85%-a barátoktól, családtagoktól jön. Ez kb. 130 milliárd dollár évente. Ez rengeteg. Harmadszor, ha az ember barátoktól kér kölcsön, az nagyon kényelmetlen, az ember nem tudja, pontosan mit kérjen, hogy kérje, mit ígérjen cserébe, pedig a legjobb szándék vezérli őket, és szeretnék kifejezni a hálájukat a segítőknek.

 

Tehát, hogy ki tudjuk használni a támogató közösségeket, és lehetővé tegyük a vállalkozóknak, hogy kitalálják, pontosan milyen pénzügyi konstrukcióra volna szükség, milyen megoldás volna jó nekik és a környezetüknek, ezen a hétencsendben beindítottuk a Profoundert, ami egy közösségi beruházás-segítő platform kis cégeknek, amivel a szükséges befektetést összeszedhetik ismerőseiktől. Beruházást. Nem segítséget vagy hitelt, hanem beruházást, dinamikus részesedéssel. Tehát a részvétel egymás történetében a jóban-rosszban elv mentén alakul. Röviden, ez egy kis cégekre kialakítottcsináld-magad befektető kereső. Arra jó, hogy csinálhatsz magadnak egy profilt, megadod a befektetési feltételeket, nagyon egyszerű. Úgy csináljuk, hogy bárki megértse, még én is, és akárki, aki használni akarja az oldalt. A vállalkozók megoszthatják a bevétel százalékát. Akár egymillió dollárig kereshetnek befektetőket tetszőleges számú képzetlen, hozzá nem értő befektetőktől,uram bocsá', egyszerű emberektől, akik majd részesedést kapnak a bevételből, a beállított feltételek szerint. A befektetők pedig választhatnak, hogy beszállnak-e a feltételek mellett, és a nyereséget kérhetik készpénzben, vagy dönthetnek úgy, hogy non-profit célokra fordítják. Tehát pénzért vagy egy ügyért. Azt remélem, hogy ez az eszköz hozzásegíti az ötletgazdákat, hogy utat találjanak az ötletük megvalósítására, és közelebb hozza hozzájuk a meglévő barátaikat, akik a legjobban ismerik őket, és szeretik, és támogatni akarják,hogy együtt valósítsanak meg valamit.

 

Ezen dolgozom most. Végül, még egy dolog. Ez itt csak egy eszköz. A Profounder éppen hogy csak elindult, és érezhető, ez számomra is világos, hogy ez csak egy eszköz. Az kell, hogy az embereket érdekelje, és használják, ahogy a Kivát is használták, hogy kapcsolatokat építsenek. A jó hír, hogy nem kell meggyőznöm Önöket, hogy törődjenek ezzel. Nem is fogom megpróbálni. Mert ugyan gyakran győzködnek minket, erkölcsi és morális érvekkel, vallásos érvekkel, hogy a törődés és a jótékonykodás boldogabbá tesz. De én azt hiszem, erről nem kell győzködni. Tudjuk mindannyian. Sőt, olyan jól tudjuk, annyira mélyen érint, olyan őszintén törődünk vele, hogy éppen azért nehéz, mert félünk, hogy elrontunk valamit,mert annyira fontos nekünk, hogy egymásnak segítsünk, és hasznosak legyünk egymás számára.

 

Tehát, amiért ma itt vagyok, a legtöbb, amit tehetek,hogy elmondtam Önöknek a saját történetemet. És emlékeztetek arra, hogy igenis törődünk. Szerintem mindenki tudja ezt. Tudjuk, hogy a szeretet elég erős ahhoz, hogy kimozdítson és bárorítson.Pillanat.

 

(Taps)

 

Köszönöm.

 

(Taps)

 

Köszönöm.

 

(Taps)

 

Nekem az adja az inspirációt, ha megállok, és odafigyelek mások történeteire. Hálás vagyok, hogy ma itt lehetőségem nyílik erre. És hálás vagyok, hogy minden egyes alkalommal biztos lehetek abban, hogy inspirálni fog az, amit a másik mond. És minden egyes alkalommal jobban és jobban hiszek a másik emberben, hogy csodálatos dolgokat csinálhat, és magamban, hogy segíthetek neki. És... felejtsék el az eszközöket, az erőforrásokat, az nem probléma.Hinni egymásban, bízni abban, hogy ha eljön a napja, mindenkiben ott a lehetőség, hogy csodálatos dolgokat vigyen véghez. Ettől fog a történet a szeretetről szólni, és ettől lesz a közös törénetünk egy reményt adó történet, ami mindenkinek jót hoz. Ez a hit egymásban,kételkedés nélkül, minden nap, akármivel is foglalkozunk, megváltoztathatja a világot, és így lehet a holnap jobb, mint a ma.

 

Köszönöm.

 

(Taps)