Klára a távcsövet a szomszéd szigetre irányította. Látta a Bálint Jóska csónakjába bekéredzkedőJutkát, Robit és Csillát. Elfordította lencsét Jancsi sátrához. Mozgást nem érzékelt. Vagy tíz percigvizslatta a sátrat, a környéket. Mindent csendesnek talált, csupán az ég aljáról közeledő sötét felhőkaggasztották kissé, de ez elmúlt, mert bízott Tamásban. Fürdőruhára vetkőzött, kioldozta a csónakot, megkerülte szigetet, a keskenyebb ág partja mellettevezett át a gyerekek szigetére.

A túlparton nem látott egy árva lelket sem. Kivonszolta a csónakot akövekre, az egyik evezőt a csónakfenékbe fektette, a másikat pár méterre vitte, s ott elrejtette a fűben. Ösztönös mozdulattal megigazította a haját, s bement Jancsi sátrába. A fiú éppen egyborosüveget emelt a szájához. Klára belépésére megszakította a mozdulatot, s a flaskát a tanárnő felényújtotta. Klára elvette, úgy csinált, mintha alaposan meghúzná, aztán maga mögé, a két hátizsák közé rakta le. Leheveredett a fiú mellé a matracra, szótlanul simogatni kezdték egymást. Jancsi próbáltakikapcsolni a melltartóját, de a nő gyengéden rácsapott a kezére. A fiú erre rátette tenyerét a bikinialsó háromszögére, s mutatóujjával igyekezett behatolni alá. Klára rászólt.
- Ne! Hadd csináljam végre azt, amit szeretek!
Jancsi visszahúzta a kezét. Felkönyökölt.
- Mi lenne az?
- Benne vagy? Utána te is azt tehetsz velem, amit akarsz.
- Akármit? Oké! – vigyorodott el a fiú.
- Először is tréfáljuk meg a barátaidat! Van nálad papír és toll?
- Van.
- Akkor írjál egy üzenetet Robinak, hogy újabb nyomra bukkantál, és elmentél. Ha holnap délig nemjössz meg, az erdészháznál keressenek.
- Elmegyünk oda? És ha megírtam a levelet, azt csinál…
Klára hideg mosollyal nézett rá.
- Legyél türelmes! – Egy kis szünetet tartott. – Olyat kapsz tőlem, amilyet még soha!
Jancsi sietve papírt, tollat vett elő, kicsit kacskaringós betűkkel megírta a rövid levelet. FelolvastaKlárának, aki elégedett volt vele.
- Ügyes vagy!
A sátor belsejét villámlás fényezte be egy szempillantásig, néhány másodperc múlva mennydörgéshallatszott.
- Isteni! A természet is azt akarja, hogy jól sikerüljön az együttlétünk.
- Gyere, menjünk a partra! – hívta a fiút Klára. – Fürödjünk meztelenül!
- Meglátnak!
- A bokrok közé megyünk. Gondolod, hogy Tamás bácsi engedi elindulni ilyen időben az osztályt?Szerintem a kocsmában biliárdoznak estig. Más meg ki lenne itt?
- Igyunk még egy kortyot!
- Igyál csak, én nem kérek.
 Jancsi kiürítette az üveget. Kiléptek a sátorból, a feltámadó szélben bementek a bokrok közé.
Klára lehúzta a fiúról a gatyát, kicsit megrángatta a péniszét. Jancsi elbődült, aztán a melltartó kapcsán babrált, de csak Klára segítségével sikerült levenni. Rögtön a szájába vette az egyik bimbót. Nemlátta, hogy a nő arca eltorzul. Most letérdelt Klára elé, és lehúzta az alsó ruhadarabot, s az arcát a dús szőrzetbe temette.
- Menjünk a vízbe! Kívánlak!
- Én vagyok a legnagyobb kan! – hőbörgött a részeg fiú, és belegázolt a folyóba.
Klára Jancsi nyakára szorította a karját, a fiú fejét lenyomta a vízbe.
- Te akartál engem sarokba szorítani, megbaszni? Te akartál minket lebuktatni? Abból te nem eszel!
Eszelősen felnevetett.
- Csak iszol!
A fiú megfeszítette a testét, rugdalózott, kezeivel hadonászott, de eredménytelenül. A test mozgott,vonaglott, elernyedt, végül mozdulatlanná merevedett. Klára kivonszolta a partra, ráadta a gatyát.Eszébe jutott valami, beszaladt a sátorba, kihúzta az egyik hátizsák zsinórját, kiszedett egy trikót, egyrövidnadrágot és egy pár szandált. A ruhákat összehajtogatta, rájuk tette a szandált, a zsinórralátkötötte őket, majd az egész csomagot Jancsi fejére rakta, s az álla alatt csokorra kötötte. Aholttestet behúzta a folyóba, megvárta, amíg elsüllyed. A szél egyre erősebben fújt, a villámok és amennydörgések közötti szünetek egyre rövidebbek lettek. Klára újra a bement a sátorba, kivetteJancsi elemlámpáját, s a partra sietett. A fűből felvette az evezőt, nem lett rá szüksége, a lámpát nagyívben bedobta a folyóba. Gyorsan lehúzta a vízre a csónakot, visszaevezett. Az erre a célra készítettfémkaróhoz láncolta a járművet. Elkezdett szakadni az eső. A sátrához való futás közben levette a bikini alsót és a melltartót, felakasztotta a két fa közé kifeszített zsinórra. Bement, előkereste azaltatós fiolát, bevett két tablettát, táskája aljába rakta a tégelyt. Lefeküdt az ágyra. Öt perc múlvaaludt.
                                                         
                                                               44.
- Sírd ki magad, kedves! – simogatta Andrea haját Gergő.
- Úgy szégyellem magam? De nem bírom visszatartani!
Gergő hátraengedte az autó ülését.
- Aludj, amíg ébren leszek, vigyázok rád.
- Nem szöksz meg?
- Lehet tőled elszökni?
- Kedves vagy! Kapcsold fel a rádiót, keress valami megnyugtató zenét!
A fiú sokáig tekergette a rádió gombját, mire egy kellemes muzsikát talált. Meg akarta kérdezniAndreától, hogy jó lesz-e, de a nő már aludt. Saját háttámláját is lejjebb engedte, megfogta Andreakezét, mielőtt becsukta a szemét, látta, hogy nagyon messze, az égboltot villámok hasítják darabokra.Arra ébredt, hogy az autó tetején esőcseppek dobolnak. Egy kicsit hangosabbra vette a rádiót. Ezthallotta: „A szerencsétlen embert turisták találták meg, értesítették a mentőket és a rendőrséget. Akórházba szállítás közben meghalt. A rendőrség jelentése szerint egy fémtárggyal többször fejenütötték. Ha valaki közelebbit tud az áldozatról vagy a bűnestről, értesítse a legközelebbirendőrkapitányságot.” Lekapcsolta a rádiót. Magába roskadva ült a kocsiban. „Gyilkos vagyok! Felkell adnom magam! Nem szándékosan tettem, de Andreát akarta bántani! Az én Andreámat, akinektöbbszörösen foglya vagyok!” A villámok meg-megvilágították az alvó nő arcát. „Nem sodorhatombajba!” Elmosolyodott a kifejezésen. „Ki van itt bajban? A rendőrség rájött, hogy Andrea rabolt elengem, de a levél miatt apám abban a hiszemben lehet, hogy önként mentem el. Jó volt az a levél!Vajon mik lehetnek azok az ügyek, amelyeket Andrea említett? Haza kell mennem, le kell hazudnomAndreát! Neki semmi köze nem lehet ehhez! Még ha nem is szeret, apám azért segítene rajtam,biztosan vannak jó ügyvédhaverjai! És ha… és ha apám a levélből azt olvassa ki, hogy ellenségevagyok?” Andrea a másik oldalára akart fordulni, de nem sikerült, Gergő óvatosan még mélyebbreengedte le az ülést. „Milyen magatehetetlen az alvó ember! Akár meg is fojthatnám, ha már úgyisgyilkos vagyok!” Összefacsarodott a lelke, szemében könnyek sarjadoztak. „Sose lesz már tegnap!Miért kellett megértenem, hogy mit akar mondani azzal, hogy menjek a kocsihoz? Ő volt a felbujtó! De én a végrehajtó! A gyilkos! Anya! Felébresszem Andreát? Andi? Utálom a beceneveket! Nemtudom, hogy hívnak engem a hátam mögött az osztálytársaim! Mi lehet velük? Semmi. Élik világukatnélkülem. Az a lány, Jutka biztosan összeszedett valakit, ahogy… Engem ez a nő szédített meg.Felébresszem?”
Andrea kinyitotta a szemét. Megismerte a fölé hajló Gergőt. Mosolyogva ásított, majd elkomolyodott.
- Mi baj? Látom az arcodon, hogy valami bánt.
- Meghalt az az ember, akit fejbe vágtam.
Andrea felült, visszaállította az ülést. Gergőre meredt.
- Honnan veszed ezt?
- Bemondta a rádió.
- Még ez is! Most aztán szarban vagyunk!
- Csak én.
- Nem halt volna meg az az ember, ha nem rabollak el.
Gergő sokára és halkan szólalt meg.
- Nem raboltál el. Én szöktem el apám és anyám elől.
- Úgy látod?
- Nem bírtam már nézni, hogy apám fűvel-fával megcsalja anyámat, az meg csak tűri. De meglehet,hogy ő is lelépett a tisztességes útról néha. Azért mentem el, hogy végre normális család legyünk. – Elhallgatott. Andrea is csendben volt. – Ezt mondom otthon.
- Haza akarsz menni?
- Muszáj. Apa ügyvédei…
- Minek ide ügyvéd! Csak én tudom, hogy mit tettél.
- És én.
A nő megsimogatta a fiú arcát.
- Tudom, rettenetes érzés lehet.
- Gyilkos vagyok, gyilkos! Nem kellett volna…
Andrea éles hangon kérdezett.
- Mit nem kellett volna!
- Rád hallgatnom.
- Nem én szóltam rád, hogy vigyázz, meg ne öld?
Gergő elhallgatott. Az esőcseppek kopogása ritkult, majd teljesen megszűnt. Andrea lejjebb tekerteaz ablakokat. Amikor a fiú oldalára hajolt, megpuszilta. Gergő félrefordította a fejét.
- Te is engem vádolsz?
- Nem. Nincs jogom vádolni senkit sem. De haza nem mehetsz!
- Miért?
Andrea tekintete hideggé vált, száraz hangon felelt.
- Még nem végeztem.
- Mivel, mivel? Elmondanád végre, hogy mi ez az egész, hogy ki vagy, hogy mit akarsz?
- Vagy mindent, vagy semmit!
- Ez nem válasz!
- Többet nem mondhatok. A te érdekedben.
- Micsoda humanista emberrabló!
Andrea az órájára pillantott.
- Mindjárt éjfél. Hallgassuk meg a híreket!
Hangosabbra és élesebbre állította a rádiót. A hírekből kiderült, hogy Gergő félelme nem volt alaptalan.