| Paprikaültetvényem (12) |
 |
| Írta: gyalogos | |||
| 2011. március 29. kedd, 14:28 | |||
|
 Ahogy telnek a napok, mind jobban kihúzom magam. És büszke vagyok. Hogy belevágtam ebbe a paprika-kalandba. Pontosabban: hogy hagytam magam meggyőzni a belevágás felől.
Mert ez az igazság. Ha Ilonka nem mondja, nekem eszembe se jut ilyesmi. Egyszerűen csak jóízűen elfogyasztottam az általa hozott rokoni paprikát, amiről megállapítottam, hogy milyen finom. (Csípősben is van ám finom! Ami nem vadul, hanem elegánsan, szenvedélyesen, mély átéléssel csíp. Jön, hogy visszacsípje az ember...)
De ez csak játék a szavakkal. Amit a természet művel a cserepekben, az maga a nagybetűs Élet. Élet és erő van ezekben a palántákban, csak a színüket és a tartásukat kell megnézni. Csak így tovább!
Ráadásul milyen jó társaságban vannak. Csupa nemes szépség veszi körül őket. A szomszédok is csodájára jönnek az amaryllisz-sornak. Mert néhány napig pompézik és utána huss! Várhatunk egy fél évet. Legalább. Csak a zöldjük marad. De aztán az is elhull egy darabig. Új sarjadásig, bimbózásig.
 11_mart_29_a 11_mart_29_b 11_mart_29_c 11_mart_29_d 11_mart_29_e 11_mart_29_f
|
