Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

Kosztolányi az alvilágban 3. E-mail
Írta: Carlofranco   
2010. november 24. szerda, 19:56

Fejezet, melyben ismét feltűnik Gizike, immáron először

 

A nap elég magasan járt már ahhoz, hogy elmondhassuk: a nap elég magasan járt már, amikor elindultak. Sanyi a „roppant ó-értékes tárgyat” szállította a Főnöknek, Kosztolányi pedig… ment, igyekezett. Egy darabig együtt mennek: Kosztolányi, Sanyi, Kosztolányi árnyéka, Sanyi árnyéka és a „drága valami” – ő Sanyival cipelteti árnyékát is.Az őszi nap hamvas-fakó aranya egy kisvendéglő piros-fehér abroszain, bicegő székein terpeszkedett el, élvezve, amíg lehet, az enyhe levegőt. Sanyi a kerthelyiség egyik asztala felé mutatott.

- Az ott Gizike.

Többet nem mondott, ezúttal nem a szókészletének feltűnő hiányossága miatt. Kosztolányi jó néhányszor próbálja leírni majd Gizike lényét. Ő, a szavak nagymestere hebeg, habog. Nincs szó, nincs kijelentés, csak tautológia lehetne. Kosztolányi nem tud mást tenni, mint hogy emlékezik, felidéz. Történeteket kanyarít. Egy helyütt ezt írja:

„Próbálják meg elképzelni, hogy egyszerre négyen-öten fuldokolnak segítségért kiáltva a Dunában. A parton egymás után tűnnek fel emberek: az egyik letérdel, imádkozik, a másik sietve odébbáll, a harmadik lekiabál, hogy óbégatás helyett inkább fogjanak össze!

Próbálják meg elképzelni Albrecht Dürer 63 éves édesanyját, vagy Yvette Guilbert-t Toulouse-Lautrec vásznáról, amint a Duna-parti kiskocsma zöld asztalára könyökölve meghallja a segélykiáltásokat!

- Egy rumot, Vilikém! – szól a pincérnek. – Vigyen azoknak a szerencsétleneknek is, teljesen átfáznak abban a hideg vízben!

      Próbálják meg elképzelni a négy-öt csuromvíz embert, amikor nyeldekelve, öklendezve betámolyognak a kocsmakert kapuján, és az első mondat, amit az újra elnyert szép világtól kapnak, így hangzik:

- Ejnye, hát szabad ilyet csinálni?”

Sanyinak éppen csak arra marad ideje, hogy felhajtson egy kupica pálinkát a jobbikból. A fröccsután szóba kerülhet a protokoll is.

- Ez itt Gizike. Ő pedig… no, segítsen már!
- Kosztolányi Dezső.
- Igen – mondja Gizike. Körülnéz, hogy látják-e, amikor ez az áldott szép ember kezet csókol neki.

     A sebhely Sanyi arcán ismeri a Főnök flegmatikus megjelenés mögé búvó temperamentumát, rángatózni kezd, addig abba se hagyja, míg Sanyi meg nem szólal.
- Megyek. Egy szót se senkinek, mert különben… - Észbe kap. – Megyek – mondja. Megy.
- Üljön már le! Ne oda! Ide! Ne féljen, Gizike nem harap! – Kosztolányira villantja fogatlan ínyét. – A muris nyakkendője, most meg a sértődött arca alapján művész, az alapján, hogy Sanyival jött, haramia.
- Tudja maga, milyen vékony az a vonal, amelyik…
- Tudom. Ismertem írót és kasszafúrót, költőt is, szélhámost is, járt hozzám műgyűjtő és orgazda. Ismertem olyat, aki vakszemüveggel meg kalappal csapta be a járókelőket, közben pedig jobban hegedült, mint a Zathureczky.
- Csak nem maga a hetedik?
- Hányadik?
- Hetedik.
- Éppenséggel lehetnék, de harmadik vagyok. Volt két bátyám. Magához szólította őket a halál. Mondja, gyakran kérdez ilyesmit?
- Sanyi említette a hetediket.
- Értem már! Az nem hetedik, hanem Hetedik!
- Ő kicsoda?
- Drága Költő úr, nem beszélünk mi túl sokat egyhuzamban?

     És Gizike a rumos pohárra kacsint, a pohár Kosztolányira, Kosztolányi Gizikére, ezzel kész az üzlet.

     A rendelés hallatán Gizike aggodalommal kérdezi:

- Mi az, maga nem iszik? A kedves mája? Vagy a kedves felesége?
Szemrehányóan folytatja:
- Pedig azt mondta, művész! Költő! Mint az a nagy szemű! Mondja már, hogy hívják! Olyan kunfajta!
- Ady?
- Az, az! Honnan tudja? Ja, persze, a maguké is egy brancs!
- Nem szerettük egymást.
- Két ilyen szép ember? No, menjen, béküljenek ki! Itt megvárom.
- Meghalt.
- Meghalt???

Gizike tekintete látszólag az ajtó melletti széken bóbiskoló pincéren nyugszik, valójában a múlt ködös világában ténfereg.

- Tényleg ritkábban látom mostanság. Kár érte! Olyan szépen tudta mondani, hogy „Ó élet, élet, roppant költemény!”
- Hiszen ezt… - Kosztolányi ekkor döbbent rá, hogy az az Ady, akit ő gyűlölt, akit holtában is gyalázott, az az Ady őt, Kosztolányit idézte Gizikének, vagyis… Ettől a pillanattól kezdve Kosztolányi Dezső szerette és tisztelte Ady Endrét.

     Gizike figyeli Kosztolányi arcának változásait.

- Bizony, nehéz belelátni a másik emberbe! Azt kérdi, kicsoda Hetedik? Tudja a magasságos! Vagy még az se! Azt tudom, hogy jól megtermett, de nem gorilla, mint Gebe, kitartó, szívós, de nem öszvér módjára, mint Sanyi, határozott, de nem fafejűen, mint a Főnök. Sok baja van a nőkkel, de nem úgy, mint Bélának – abszolúte nem! -, szép, mint maga, kedves és okos, mint Gizike!

    Monológját egy nehezen felejthető mosollyal fejezi be.

- Alapos, kimerítő jellemzés, de hogy teljes legyen a kép, Gizikém, megmondaná, hogy kikről beszél?
- Kikről, kikről? Hát a Csapatról! Vilikém, lesz szíves!

Folyt. köv.

 

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 450 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs