Klára nem volt a csónakban.
- Szegény kisebb idegösszeomlást kapott – magyarázta Tamás –, úgyhogy mi Robival elmegyünk a gondnokhoz, te, András meg elevezel orvosért!
A tanár és a diák sebesen kaptattak fel a domboldalra. Dörömböltek a gondnok kerítésén.

- Jövök már! Megint maga az? Hát a csinos tanító nénit hova hagyta? A múltkor… – kezdte volna mondani Robinak, de Tamás leállította.

- Nem érünk erre rá! Telefonálnunk kell! Négy helyre is!
- Nem túl sok az?
Tamás kétezer forintot dugott a markába.
- Jöjjenek! Tudja már a járást.
- Maga most maradjon kint!
- De…
Egy újabb ötszázas elhallgattatta.
- Először Jancsi szüleit kell hívnom. Klára ideadta a címüket.
Két percig tartott a beszélgetés. A szülők közölték, hogy a következő busszal indulnak a szigetre. A második telefon címzettje az iskolaigazgató volt, aki azt is megígérte, hogy kocsijában elhozza Jancsi szüleit. Az alezredest Robi hívta fel.
- Halló! Megint Laczkó Robi vagyok!
- Szervusz, kis barátom! Mi újság?
- Ádám Jancsi eltűnt.
- A másik nyomozó?
- Igen. Úgy gondoltuk, hogy mielőtt szólnánk a rendőrségnek, az alezredes urat is felhívjuk.
- Helyes. Kivel gondoltátok ezt?
- Tamás bácsival, vagyis Batta Tamás tanár úrral.
- Klári néni hol van? Ha jól tudom, ő az osztályotok vezetője.
- Igen, de állítólag idegösszeomlást kapott.
- Vagy úgy! Mesélj el mindet!
Robi elmondta, amit tudott.
- Még egy levél…
- Mit tetszett mondani?
- Melletted van a tanár úr?
- Igen.
- Tedd a tenyeredet a kagylóra, hogy véletlenül se hallja, amit mondok!
A fiú engedelmeskedett.
- Tessék mondani!
- Gergő is írt egy levelet a szüleinek.
- Az emberrablók nem jelentkeztek?
- Vág az eszed! Én is ezen töprengek. Azt mondod, hogy Jancsi részeg volt, és kikezdett Klári nénivel.
- Igen. Klári néni nem jött el velünk szórakozni.
- Ketten maradtak a szigeten.
- De nem bizonyítható, hogy együtt.
- Szét tudnál nézni, azon…
- Nem tudjuk, hol ment be a vízbe. Mert nagyon valószínű, hogy bement a folyóba.
Csend lett.
- Itt tetszik lenni?
- Igen, igen, csak gondolkoztam. Robikám, ma nem, de holnap lemegyek. Addig vigyázz magadra és a lányokra!
- Ezt miért tetszik mondani? Arra tetszik gondolni, hogy… – Robi arca fehérre változott a rádöbbenés félelmében. Elfordította a fejét, hogy Tamás nehogy meglássa. – Értem. Köszönöm. Vigyázok, nagyon vigyázok!
- Ha beszéltek a rendőrséggel, Ebergényi századost hívjátok! Minden jót, fiam!
- Csókolom.
Amikor Robi letette, Tamás aggódó arccal szólt neki.
- Miről beszéltetek? Mi van, rosszul vagy?
- Nem a beszélgetéstől. Biztos az edzés kimaradása miatt van.
Tamás ráhagyta. Felemelte a kagylót.
- Ebergényi századost tessék kérni!
A százados először más osztályhoz utasította Tamást, de amikor meghallotta, hogy ki az első eltűnt gyerek, és hogy miért éppen őt hívta fel a tanár úr, a hangja izgatottabb lett.
- Ne nyúljanak semmihez, ne csináljanak semmit, máris indulok!
Robiékat Demeter várta a parton, és visszaevezett velük. A fiú megkérte, hogy vigye át őt a másik szigetre, amelynek partján a gyerekek várták, élükön a három barátjával. Mindenkinek elmondta, mit végeztek az igazgatóval és Jancsi szüleivel, aztán Jutkával, Csillával és Barnával a sziget immár törzshelyüknek számító túloldalára vonultak át. Csilla és Barna, bár sok kérdeznivalójuk volt, tapintatosan távolabb telepedtek le, és egymással kezdtek el beszélgetni.
Jutka megszorította Robi kezét.
- Szabályszerűen féltem, amíg nem voltál itt.
Robi viszonozta a szorítást, de nem szólt, csak a lány arcát nézte.
- Mi lesz most? Minden bizonnyal nem maradunk itt tovább.
- Hát nem!
- Mi jár a fejedben?
- Szeretnék csókolózni veled, aztán idehívni Csilláékat, és elmondani valamit.
Jutka piros arccal fogta át a fiú nem kevésbé vörös arcát, kinyitotta ajkát, a száját a szájára tapasztotta. Rövidesen a nyelveik is játékba kezdtek. Szorosan átölelték egymást.
- Jó, hogy itt vagy! – suttogta a lány.
- Jó lenne örökre itt lenni.
- Zavarhatunk? – hallatszott fölöttük Csilla hangja. – Úgy látom, a másik szigeten nyüzsgés van.
Robi odanézett.
- Biztos az orvos megy el.
- Ki beteg?
- Klári néninek felmondták az idegei. – De azt is hozzátette, hogy „Állítólag!”
- Mi volt a rendőrrel?
Robi elmesélte.
Elborzadva néztek egymásra, s ösztönösen közelebb is húzódtak egymáshoz.
Csilla sírni kezdett. Jutka átölelte.
- Ne sírj! Hallottad, Gergő is él!
- Honnan tudjátok olyan biztosan?
- A levelet nem írhatta holtan!
- És ha utána ölték meg?
- Ennek így semmi értelme sincs! Ha megjön az alezredes, okosabbak leszünk. – szólt rájuk Robi. – Ebédeltetek már? Én tegnap délután óta nem ettem.
- Meghagytuk az ebédedet. Gyerünk.
A másik három nézte, ahogy Robi eszik, lopva a másikra mosolyogtak. Jutka elmosta Robi evőeszközeit a folyóban. Visszajött, leült a padra a fiú mellé. Csendben voltak.
Látták másfél óra múlva, hogy megjött egy emberével Ebergényi. A százados alaposan megvizsgált mindent a szigeten, beszélt a tanárokkal, a gyerekekkel, a közben megérkezett igazgatóval és Jancsi szüleivel. Az anya átölelte, megcsókolta Robit, az apa kezét nyújtotta neki. A századosnak Robi nem említette meg kapcsolatát Tamasival, feltételezésekbe sem bocsátkozott. Nem volt rokonszenves neki a százados. A másik három gyerek követte a példáját. A két rendőröt Demeter átvitte a tanárok szigetére, Klára sátrába.
- Elég sokáig van bent – jegyezte a köveken ülve Barna.
- Hozd ki a távcsövet, szeretném megnézni az arcát, ha kikíséri a rendőrt! – szólt testvérének Jutka. A fiú elszaladt és pillanatok múlva hozta.
- Ugyan mit hazudozik neki Klárika?
- Ne beszélj így, Csilla! Egyáltalán nem biztos, hogy Klári néninek köze van Jancsi eltűnéséhez! – Amikor ezeket a szavakat kimondta, Robi tudta, hogy csak szeretné, ha igazak lennének.
A lány kifejezéstelen szemekkel nézett vissza rá.
- Jönnek!
Jutka a szeméhez emelte a távcsövet.
- Mosolyog. A rendőr megcsókolja a kezét. Meglátott, egy pillanatra eltorzult az arca. Mosolyogva integet, de van valami zavaró, valahogy hamisa a mosolyában.
- Csilla, gyere! Jancsi anyukája szeretne beszélni veled – futott hozzájuk egy fiú. Mind a négyen felálltak és odamentek a kicsit őszülő, alacsony asszonyhoz, aki mellett a nála vagy fél fejjel magasabb férje nézett érdeklődéssel Csillára.
- Te vagy az, kislányom? Jancsi tegnapelőtt felhívott, és sok szépet mesélt rólad. Nem tudod, merre lehet?
Csilla nemet intett a fejével, szemében könnyek csillogtak. A nő karon fogta, és sétálni kezdett vele. Amikor visszajöttek, megszorította Robi, Jutka és Barna kezét.
- Imádkozzatok ti is Jancsi fiamért! – mondta nekik, aztán a férjével a partra mentek, ahonnan egy fiú átvitte őket a tanári szigetre.
- Szegény néni – sóhajtott Jutka.
A többiek lehorgasztották a fejüket.
Az igazgató érkezett, mögötte a férfi tanárok. Összekiabálták az osztályt a tisztásra.
- Holnap délelőtt hazamentek! Intézek egy buszt. Ha valaki máshová elutazik a nyáron, írja fel, hol lesz elérhető! Sajnállak benneteket, nem ti tehettek róla, de megérthetitek, hogy nem dönthettem másképp.

                                                               54.

Tizenegy körül a telefon csörgése ébresztette Tamasit. Feltápászkodott, a készülékhez lépett.
- Halló!
- Maga az, főnök?
- Te vagy, Péter? Miért hívtál?
- Ahogy kérte, Lajossal ráálltunk Baloghra. A háza előtt dekkoltunk. Sokáig nem történt semmi, de egyszer csak, pontosan harmincnégy perccel ezelőtt egy barna Moszkvics állt meg a ház előtt, egy kalapos alak szállt ki, becsengetett. Balogh kijött, és, bár nem hallottuk, de szidta az illetőt, és balra-jobbra fordította fejét. Mi még lejjebb csúsztunk az ülésen, nem vehetett észre minket. A férfi egy fényképet mutathatott neki, és kérdezett is valamit. Balogh válaszolt. A férfi ekkor beült a kocsiba, ő pedig még egyszer körülnézett és bement a házba. Mivel a rendszámot nem tudtuk felírni, Lajos kiszállt, én meg követtem az autót. Ennél a háznál állt meg, mondom…
Tamasi egy kis türelmet kért, papírt és ceruzát vett le a polcról.
- Mondhatod! – És felírta a címet.
- Bevitte a kocsit a garázsba, aztán bement a kivilágított ablakú házba. Én visszajöttem. Lajos azt mondja, hogy nincs semmi mozgás, Balogh leoltotta a villanyt. Én kerestem egy telefonfülkét és felhívtam magát.
- Köszönöm! Holnap utánajárunk annak a fickónak. Azt hiszem, ti is hazamehettek. Jó éjszakát!
- Köszönjük! Jó éjt, főnök!
Az alezredes töltött még egy vodkát, bement a hálószobába, a poharat az ágya melletti éjjeli szekrényre tette, a másik kezével felkattintotta a lámpát. Előkészült a lefekvésre. Levetkőzött, lezuhanyozott, majd ágyba bújt. Angélára és Gézára gondolt. Főleg Angélára. Nem állította be a csörgőórát, ki akarta aludni magát. Megitta a vodkát, leoltotta a lámpát, bal oldalára fordult és hamarosan elaludt.
Reggel éppen az evéshez készülődött, amikor csörögni kezdett a telefon. Ebergényi hívta.
- Eltűnt egy másik fiú is a szigetről.
- Tudom, Ádám Jancsi. Én szóltam, hogy téged keressenek. Ahogy ismerlek, voltál már lent. Mit találtál?
- Az égvilágon semmit. Úgy gondolom, hogy nem is kell tovább kutatni, részegen belefulladt a folyóba.
- Szóval nincs semmi kétséged, hogy esetleg…
- Mire gondolsz? Hogy valaki segített neki? Kicsoda?
- Például az osztályfőnök.
- Beszéltem vele. Szerintem tiszta.
- Elmondta, hogy a gyerekek, Jancsiék kilesték, amikor a három férfi tanárral hancúrozott?
- Nem, arról nem beszélt. Te honnan veszed?
- Maradjon az én titkom, de te készpénznek veheted az információt.
-    Kösz, hogy szóltál! Majd jobban kifaggatom az asszonyságot. De van más is, amiért hívtalak. Emlékszel, hol lakik Pallagi hadnagy?
- Persze, egy autószerelő mellett.
- Igen. Tegnap látott téged és Baloghnét bemenni a műhelybe. Aztán látta, hogy még egyszer elmentél oda.
- Így volt. Tőletek kaptam meg a címet. Miért fontos ez?
- Ma hajnalban egy járőr megtalálta a szerelőt. Teljesen halott volt.
- Micsoda?
- Fejbe lőtték. Egyetlen golyóval.
- Van valami, amin elindulhattok?
- Használható nyomot nem hagyott az elkövető, csak az boncolásból derülhet ki valami. Szerinted lehet valami köze a Baloh-ügyhöz, amiben nyomozol?
- Fogalmam sincs! Nem lehetett ez leszámolás? Olyan kivégzés szaga van az elkövetés módjának.
- Az áldozat nem mondott olyat neked, ami…
- Azt mondta el, hogy vasárnap egy nő bérelt tőle egy Opelt…
- Tudom, a körözött fekete Opelt.
- A nő Vidáts Klárának mondta magát.
A százados felkiáltott.
- Az osztályfőnököt hívják így!
- Szereztem fényképet Kláráról, megmutattam a fickónak, de nem ismert rá.
- Hazudott!
- Talán igen, talán nem.
- Az osztály ma dél körül ér haza, azonnal meglátogatom a nőt.
- Én is azt tenném.
- Ha lesz eredmény, hívlak. Hol leszel elérhető?
- Leginkább itthon. Ha elmennék, majd hívlak én. Szervusz!
Letette. A reggeli közben a százados szavain gondolkodott. Az edények elmosogatása közben érte a következő telefon.
- Te vagy, Andor?
- Angéla, de korán keltél!
- Öt perce felhívott egy nő, Ballagó Krisztinának mondta magát.
- Se Katinka, se Andrea?
- Se-se!
- Miért hívott?
- Beszélni akar velem Gézáról.
- Mivel kapcsolatban?
- Nem részletezte.
- Te mit mondtál?
- Belegyeztem, hogy tizenegyre idejön.
- Menjek én is?
- Ne, ne! Ha úgy alakul, el tudok bánni vele egyedül is! De miért alakulna úgy? Azt éreztem ki a hangjából, hogy őszinte, és hogy bántja valami. Te jól aludtál? Nem hiányoztam? Van valami újság?
- Ez három kérdés volt, a három válaszom pedig, igen, de és igen. A harmadik kérdésre: eltűnt Gergő egyik osztálytársa is, az Ádám Jancsi.
- Úristen! Mikor?
- Tegnapelőtt.
- És csak most mondod?
- Van elég bajod, nem akartam növelni az idegességedet.
- Miért növelné ez?
- A jelek arra mutatnak, hogy Jancsit élve nem látjuk többé.
A vonal másik végén csönd lett.
- És Gergőt? – kérdezte remegő hangon Angéla.
- Őt igen. Talán.
- Te tudsz valamit, és rébuszokban beszélsz!
- Nem, nem tudok semmit, ezért beszélek bizonytalanul.
- Mi lesz velünk, Bandikám?
Tamasi nem válaszolt.
- Jó, leteszem. Holnap reggel szeretnék visszajönni. Busszal jöjjek?
- Gáborral lemegyek éred.
- Kedves vagy! Ma még beszélünk. Sze…
- Én is! Szia!