/L. Cohen/

burning violin-örült lány
szentendrétől győrig ég a duna
égnek a kőoroszlánok a lépcsőfordulók a hídfők
égnek azok a rohadt kisvárosok
amiket de szerettünk
ég egy kék fürdő a múzeum a hegy oldalában
lángoló kocsmák fölgyulladt víz
víz- a szemed zöld-kék

persze a parttalan séták az más
meg hogy kitaláltuk itthon a tengert
a metrólépcső-aztán hogy ezt még elengedjük
a fenébe a pillangó út felé

szerelvény-idő egy perce sincs
egy óra-nap
szél támad szél tánc szele asszonytánc
ezredéve nem láttalak
porhavat hord
szájonver ez a reménytelenül kontinentális szél
/hogy ne beszéljek így/
és megfordul és évszakot vált

ég a fél világ lángol és én félek
burning violin-nevetséges vagyok
dance me to the end of love
nem vagy sehol és én sose voltam

szánalmas
ahogy megsaccolom a világot mi jöhet még
csillagszórós részeg őszinte örök karácsony
aztán kitavaszodik majd
amikor mindigre elfelejtelek
az orgonákkal eltűnsz épp olyan hirtelen
ahogy jöttél etna-arcú