Az út menti csárdában, ahová betértek ebédelni, a pincér megszólította Andreát.

- Ne haragudjon, hölgyem, kocsival tetszettek jönni?
- Igen. Leálltam vele vagy háromszáz méternyire innen. Tudja, az árnyék miatt.
- Tudom. Csak most parkosítjuk a környéket. És milyen autója van, ha szabad megkérdeznem?
- Miért ne szabadna? Egy öreg Ladám. Egy világoskék Lada. Miért kérdezi?
- Csak úgy. Mondjuk, hogy ismerkedni akarok. Remélem, nem lesz féltékeny a fia!
- Á, Bálint nem az a típus! Igaz?
- Felőlem azt csinálsz, amit akarsz, anyukám! A te életed, az enyém meg az enyém.
A pincér kiment.
- Mi ez a játék? – kérdezte súgva Gergő.
- Várjuk ki a végét. Kérsz még egy kólát?
- Kérek.
- Pincér!
- Mindjárt jön! – hallatszott a konyha felől.
Az „anya és fia” egymásra néztek. „Gyönyörű!” – állapította meg magában századszor is Gergő. Andrea megfogta a kezét.
- Bármit mondok, ne tiltakozz! Jobb, ha egy szót sem szólsz.
Megjött a pincér, hozta a két kólát. Andrea kérdő tekintetére reagálva megmagyarázta.
- A konyhában szóltak.
- No, igazat mondtam? – kérdezte csúfolódó hangon Andrea.
A pincér elvörösödött, zavarba jött.
- Nem azért… Szép autó. Jól karban van tartva.
- Ennyire szereti a szovjet kocsikat?
- No jó, elárulom, mi az ábra. Egy rendőr cimborám egy félórája kért meg, hogy ellenőrizzem az autókat. Egy Opelt keresnek, egy fekete Opelt. Még a rendszámát is megmondta.
- Úgy nézek én ki, mint akinek telik Opelre? Még ezt a tragacsot is alig tudom fenntartani!
A pincér közelebb hajolt Andreához.
- Nincs kedve megnézni a szobámat? Különleges…
- Kedvem talán lenne, de időm nincs! Fizetni szeretnék!
- Nem gondolja meg? A fiú ellenne itt addig! Behívom Jenőt, ő majd szóval tartja.
- Ne fáradjon! De leírhatja a telefonszámomat.
Andrea számokat sorolt.
- De ez nem ennek a megyének a hívószáma!
- Persze, hogy nem! Ne aggódjon, sokszor találkozhatunk majd! Most kaptam meg egy állást a színházuknál.
- Magácska színésznő?
- Nem, díszlettervező vagyok.
- Akkor megnézi majd a szobámat, én magam rendeztem be.
- Biztos ízléses. Viszontlátásra!
Az egy-két akácfa valóban kevés árnyékot adott. A kocsihoz vezető rövid úton mindkettőjükön izzadtságcseppek jelentek meg.
- Inkább nem kérdezek semmit – sóhajtotta Gergő.
- Hogy színész vagyok-e vagy újságíró, esetleg díszlettervező?
- Mindegy. Fő, hogy vagy.
- Köröznek bennünket. Ez az apád műve.
- Én is az apám műve vagyok. Az vagyok?
- Nem, te teljesen más vagy!
- Jobb? Rosszabb?
- Itt a kocsi! Szálljunk be!
A hőség miatt letekerte az ablakokat. Még nem indította be a motort. A volánra hajtotta a fejét. Gergő a hajára tette a kezét.
- Rosszul vagy?
- Borzasztóan álmos. Tudsz vezetni?
- Nem. Lefeküdtél apámmal?
Andrea elaludt. Feje rácsúszott az autóduda gombjára. Gergő hátrarántotta. A nő megrázta a fejét, megdörzsölte szemeit, indított.
- Motelban nem szállhatunk meg, keresek egy alkalmas helyet az erdőben. Alszok pár órát. Pisilnem is kell.
Bekanyarodott a fák közé, az erdei ment úton vagy másfél kilométert, egy kis tisztás szélénél megállította a Ladát. Kiszállt, beszaladt a fák közé. Fél perc múlva hatalmasat sikoltott, s a fiúért kiabált.
- Gergő, segíts! Megmart egy kígyó!
Gergő lélekszakadva futott. Andrea a földön feküdt, szoknyája, bugyija lehúzva. A fenekén apró fogak véres nyomát látta.
- Segíts! Szívd ki! – kiabálta hisztérikusan Andrea.
A fiú letérdelt, száját a sebre tapasztotta, szívott, köpött, szívott, köpött.
- Orvoshoz kell mennünk.
- Lehet, hogy mérges kígyó volt? Meg fogok halni?
- Mindenesetre most futnod kell, mozognod, hogy a kígyó mérge, ha még maradt, lassabban hasson.
Andrea feltápászkodott, felhúzta ruháit. Bicegősen lépkedett, aztán körbe-körbe- szaladt a tisztáson.
- Fáj?
- Nem érzem, nagyobb a halálfélelmem.
A tisztás felső szélénél megjelent egy ősz hajú, botos, tarisznyás férfi. Néhány méterrel tőlük megállt. Köszönt. Andrea is abbahagyta a futást. Viszonozták a köszönést. A férfi Gergőt kérdezte.
- Kirándultok, öcskös? Itt van az ideje, ugye?
- Az anyukámat megmarta egy kígyó!
- Kígyó? Ezen a környéken nincs mérges kígyó.
- És ha van?
- Hadd lám anyukádat! Hol van az a csípés?
Andrea felemelte a szoknyáját, félig lehúzta a bugyiját.
- Lejjebb, így nem látom!
Andrea lejjebb húzta. A férfi megsimogatta a fenekét.
- Maga ért a gyógyításhoz?- kérdezte feszült hangon Gergő.
- Itt élek, minden füvet ismerek. A jót is, az ártót is.
- Tud segíteni? Fordította felé az arcát Andrea.
- Tudni éppen tudok, de ára van annak. – Férfi arcán különös mosoly jelent meg. Andrea mélyen a szemébe nézett.
- Csináljon velem, amit akar, de előbb segítsen! Rettenetesen fáj! – Andrea Gergő felé fordította az arcát.
A férfi kinyitotta a tarisznyáját, válogatott. Három levelet tett a szájába, rágni kezdte. Mozgott az állkapcsa, közben Andrea melleit markolászta. Abbahagyta.
- Térdeljen le!
Andrea letérdelt.
- Tegye széjjelebb a lábát!
Andrea széjjelebb tette.
A férfi kivette a megrágott pépet, rákente a sebre, közben a nő nemi szervét nézte. Gergő látta, hogy a szájából nyál csordul ki, nadrágja kipúposodik. Andrea segítségkérőn pillantott rá, s azt mondta.
- Menj az autóhoz, kisfiam!
- Látom, okos asszonyka vagy! – nevetett a férfi, és kigombolta nadrágját.
Gergő először meglepődött, aztán megértette Andrea parancsát. Kivette a slusszkulcsot, kinyitotta a csomagtartót, és kivett egy franciakulcsot. A nőre boruló férfi mögé osont, és kétszer hatalmast ütött a fejére. Az rögtön ráhanyatlott Andreára. Gergő újabb ütésre emelte a szerszámot, de Andrea rászólt.
- Ne öld meg! – Kiszabadította magát, felállt. Odalépett a fiúhoz.
- Meg tudom ezt hálálni valaha is?
Gergő a fekvő testre mutatott.
- Mi lesz vele? Vigyük orvoshoz?
Andrea lehajolt, felhúzta a férfi szemhéját.
- Nincs szükség rá. Nemsokára észhez tér. Menjünk innen, hozd a franciakulcsot is. Nem véres?
- Nem. – Néhány másodpercig hallgatott, majd halkan megkérdezte. – Sikerült neki?
- Kérlek, ne beszéljünk erről!
Hallgattak.
- Szerinted…
- Nem fogsz meghalni! Hallottad, itt nincs mérges kígyó, és én sem akarom, hogy meghalj! – A földön fekvő testre pillantott. – Nem mozdul. Induljunk, már!
 Andrea az országúton nagyobb sebességre kapcsolt, de egy mellékút előtt lelassított s bekanyarodott. Háromszáz méter után lefékezett.
- Eddig bírtam!
És Gergőre borult és zokogott, zokogott.

                                                               42.

Balog D. arcáról, hátáról folyt a víz, de úgy érezte, hogy fázik. Erősen gondolkodott. Arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy nem lehet csupán esetlegességek sorozatának tekinteni az utóbbi negyedóra történéseit. Megállt egy kávéház előtt, megivott egy fél whiskyt és egy kávét. Kimenve a napra szédülést érzett, leült egy padra.
- Rosszul van? Jobb lenne árnyékban! Segítek.
Hagyta, hogy az ismeretlen ember a karja alá nyúlva a parkba kísérje. Kivette zsebéből a pénztárcáját, egy ötszázast tett a férfi kezébe. Az nem szólt, zsebre tette a pénzt, meghajolt, elsétált. Balogh feje kissé kitisztult. Amikor annyira tiszta lett, hogy cselekedni tudjon, megkereste a kocsiját beült a Volvóba. Egyelőre csak körbe-körbeautózott a városban. Megállt ugyanannál a kávéháznál, és ugyanazt rendelte. A kávéhoz most cukrot is kért, amin a felszolgáló kislány nagyon csodálkozott. Megitta az italokat, fizetett. Hazahajtott. Fia asztalából kivett egy két hónapja készült fényképet. Most is undorral nézte a lányos hajat. A képet a belső zsebébe tette. Gondolkozott, van-e fotója Katinkáról. Nem emlékezett ilyenre Dolgozószobájában az egyik kép mögé elrejtett páncélszekrényből kiemelt egy köteg ötszázast, s a zakója zsebébe tette. Bezárta a lakás ajtaját, beült a kocsiba. A külváros felé tartó útján mindvégig a visszapillantó tükröt figyelte. Nem követték. A biztonság kedvéért kétszer elment a mellett a ház mellett, ahová igyekezett, és egy attól négyszáz méternyire lévő mellékutcában parkolt le. Mielőtt bekopogtatott, szétnézett. A borult ég alatt egyetlen ember sem volt az utcában. Egy középkorú, mokány, rövidre vágott hajú, kékszemű férfi nyitott ajtót. Összeszűkült a szeme, amikor megismerte látogatóját. Beengedte. A bevezető, közömbös pár mondat után Balogh elővette a fényképet.
- Lenne egy kis munkám magának.
A férfi kezébe fogta a képet, Baloghra pillantott, de egy szót sem szólt. Balogh eléje tette a bankjegyköteget.
- A másik felét, ha elvégezte a munkát.
A férfi bólintott.
Balogh röviden elmondta kívánságát és a legfontosabb információkat.
A férfi kikísérte, de nem fogott kezet vele.
Pedig Balogh nyújtotta az övét.