Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Írás Szépirodalom Tánczos G. Károly A fekete esernyő Adam Bahdaj: A fekete esernyő 39-40. (álpornográf, álbűnügyi, álifjúsági regény)
Adam Bahdaj: A fekete esernyő 39-40. (álpornográf, álbűnügyi, álifjúsági regény) E-mail
2011. február 14. hétfő, 20:26

Tamasi felriadt a telefon csörgésére. Megnézte az óráját, az 1255-öt mutatott. Felemelte az ágy melletti éjjeliszekrényen elhelyezett készülék kagylóját.

- Tamasi alezredes, tessék!
- Én Laczkó Róbert vagyok a táborból. Ahonnan Balogh Gergő…
- Á, a kolléga! Miért hívtál?
- Megtaláltuk Gergő gyűrűjét.
- Hol?
- A szigettől néhány kilométerre egy erdészházban.
- Szóval nyomoztatok! Biztos, hogy a Gergőé az a gyűrű?
- Harangi Jutka azonosította.
- Ki az a… Mindegy. Mást nem találtatok, lábnyomot, ilyesmit?
- Nem, pedig alaposak voltunk!
- Abban biztos vagyok. Most már nyugodtan nyaralhattok! Csak idő kérdése, és megjön a társatok.
- Miért? Tetszik tudni valami többet?
- Ne haragudj, de ez nem telefontéma.
- Értem. Akkor mi ne is nyomozzunk tovább?
- Hagyjatok munkát nekem is! Most leteszem. Üdvözlöm mindkettőtöket, jó pihenést! Ja, kösz, hogy hívtál. Ez nagyon jó hír. Szevasz!
- Viszont…
Mosolyogva hanyatt feküdt az ágyon. Szégyellte is egy kicsit magát, hogy olyan kurtán-furcsán letette a kagylót, és hogy nem avatta be a fiúkat a levél-jelentette új fejleménybe. Az egyik karját lelógatta az ágyról, a másikat befúrta Angéla feje alá. Néhány másodpercig gyönyörködött a nő arcában, aztán lehunyta szemeit.
Négy órakor csörgött a vekker. Gyengéden megpaskolta Angéla arcát, majd rázogatni kezdte. A nő csukott szemmel hozzábújt, doromboló hangot hallatott, a tenyerét a szőrös mellkasra tette. Évek óta nem feküdt férfi mellett, ki akarta használni a lehetőséget. Tamasi megállította hasa felé igyekvő kezet.
- Most nem érünk rá, kedves.
- Csúnya vagy!
- Még egy ok arra, hogy fölkelj! Egyébként megtalálták a fiad gyűrűjét.
Angéla kiugrott az ágyból.
- Ki, hol? És ezt csak így mondod? Honnan veszed?
Az alezredes elmesélte a telefont. Angéla szemébe könnyek szöktek.
- Még egy jó hírem van, amit a taxiban nem akartam, a kádban nem tudtam elmondani. Amíg te Ebergényivel enyelegtél – Angéla fenyegető karlendítésére –, jó, amíg a századost felvilágosítottad, én megvizsgáltattam a daktilloszkópussal a levelet. Csak egyféle ujjlenyomatot talált, valószínűleg Gergőét, ami szintén azt jelenti…
- …hogy ő írta, hogy életben van! Drága vagy!
Felöltöztek, ettek valamit, a férfi telefonált taxiért.
A kocsi Ságiék háza előtt állt meg. Az alezredes megkérte a sofőrt, hogy várja meg őket. Szemével a csengőt kereste, s mivel nem találta, bekiáltott a kertben ülő embernek. Az öreg felnézett, felállt, az olvasott könyvet kinyitva, lefelé borítva a hintaszékre tette, és a kerítéshez lépkedett. A kutya farkcsóválva követte.
- Tamasi Andor alezredes vagyok…
- Tudom, láttam már a képét az újságban. Mit óhajt, alezredes úr?
- Ez itt Angé… Balogh D. Géza felesége.
- Azt is tudom. Miben tudok segíteni?
- Bemehetünk?
- Hogyne! De maradjunk itt, a kertben, mert a házban a feleségem alszik, és, tudják, nagyon rossz alvó, minden szokatlan zajra felriad. Van odébb két szék, elmenne értük?
Tamasi menta székekért. Az egyiken egy megkopott szőke paróka hevert. Az alezredes összevonta szemöldökét, kezébe fogta az álhajat. Elgondolkodott. Egy üres faládára letette, és hozta a székeket.
- Nem tudom itt megkínálni magukat, minden bent van.
- Nem is kérnénk semmit.
A leüléskor az öreg könyve a földre esett, Angéla lehajolt érte. Önkéntelenül is megnézte a címét, A fekete esernyő. Elsápadt, megmutatta Tamasinak.
- Érdekes, fölöttébb érdekes. Megyek, szólok a taxisnak, hogy ne várjon.
Amikor újra leült, az öreget kezdte faggatni.
- Maguké ez a ház?
- Huszonöt éve élünk itt az asszonnyal. Ez alatt az idő alatt egyszer se volt dolgunk a rendőrséggel.
- Magánemberként keresem. Egyébként én is nyugdíjban vagyok.
- Jól tartja magát. És miért keresett most fel?
- Ugye, van maguknak egy lányuk.
- Honnan veszi? Nincsen nekünk gyerekünk!
- Ismer egy Bársony Andrea nevű nőt?
Sági őszintén nemet intett.
- Esetleg egy Káptalan Katinkát? Nem biztos, hogy ez a valódi neve. Prostituált.
- Én sose csaltam meg az én Ágnesemet! Sose jártam kurvákhoz. Nem, nem ismerem azt se!
Az alezredes Angélára, majd Ságira nézett.
- Ez biztos?
- Mint a halál! Ha kell, megesküszök rá!
- Van személygépkocsija?
- Nincsen, kérem. Mindig biciklivel jártam. Tudja, postás voltam az innen nyolc kilométerre levő faluban. Megmutassam a kerékpárt?
- Nem kell. Szóval nincs egy fekete Opelja?
Tamasi felállt, s mint aki a lábait akarja megmozgatni, tett néhány lépést. Utána járkált még a kertben, végül a parókával jött vissza.
- Ez kié?
- Régebben az asszony tette a fejére, ha ünnepségre mentünk, vagy ha csak egyszerűen tetszeni akart nekem. Kidobtam. Hol találta meg?
- A ládán volt.
- Biztos az asszony rakta oda! Ismeri a nőket!
- Jó az a könyv, amit olvas? – kérdezte meg Angéla.
Az öreg elvette tőle, nézegette, elhomályosult szemmel, lassan, halkan válaszolt.
- A kisunokám…
- Azt mondta, nincs gyereke! – szólt erélyesen az alezredes.
- Nincs is! A szomszéd kisfiút hívtam így. Nagyon szerettem. Az asszony is. Neki ez volt a kedvenc könyve.
- Volt?
- Volt.
- Ha fáj magának, ne mondjon semmit.
- Fáj, fáj, pedig már tizenöt éve, hogy történt.
- Micsoda?
- Nem tudom, nem is tudtam meg soha. Egy kedd este, késő ősszel, amikor már korán sötétedik, átszaladt hozzánk az anyja, hogy Gergőt holtan találták egy út mellett. Az orvos veleszületett betegséget vett észre nála, azt mondta, hogy csoda, hogy idáig is elélt, így a halál okának is azt írták be.
- Hány éves volt?
- Tizenhat-tizenhét.
Angéla megborzongott. Felállt.
- Andor, gyerünk innen.
Elindultak.
- Valaki csúnya tréfát űz velünk. De megjárja!
A kapu előtt elbúcsúztak az öregtől. Már beszálltak az alezredes leintette taxiba, amikor Sági behajolt a nyitott ablakon, arcát az Angéláéhoz közel nyomta.
- Asszonyom, a férje is járt itt. Ő is az egyik nő felől érdeklődött. Ezt nem tőlem tudja!

                                                               40.

A sziget kellős-közepén egy gesztenyefa terebélyesedett. A gyerekek már az első napon elnevezték A Szerelem Fájának. Nem tudták, hogy Jutkának és Robinak fogalma sincs erről, ezért látva közeledésüket, eloldalogtak a sziget más részébe. Nem leskelődtek, tiszteletben tartották a szerelem szentségét, amit a két osztálytársuk arcán véltek felfedezni.
Jutka és Robi leültek a fa alá, hátukat a vastag törzshöz támasztották. Sokáig nem szóltak, hallgatták a rigók füttyeit, a sirályok jajait, nézték a nap sugarait időről-időre eltakaró felhők szakadatlan változását.
- Most mi lesz? – törte meg a csendet Robi.
- Nem tudom. Igazán nem tudom – forgatta ujján a gyűrűt Jutka.
- Nem örülsz annak, hogy él?
- Nem tudom! Ha mással van, az olyan, mintha nem is élne.
- Szerelmes vagy bele?
A lány a füveket, a fa tövében barnálló, sárgálló leveleket nézte. Összeszorított szájjal bólintott, aztán odahajtotta fejét a fiú vállára, és sírni kezdett. Robi nem tudta, mit csináljon. A sírást férfiatlannak tartotta, a női könnyekről meg nem sokat tudott.
- Ne sírjál! – Maga is érezte kérése őszintétlenségét és hiábavalóságát.
- Nem tudok nem sírni – szipogta Jutka. – Mindig az jár a fejemben, hogy Gergő másik nőt szeret, mással szerelmeskedik. Megcsal engem!
- Te is láttad azt a nőt! Csinos, csinos, de az anyánk lehetne! Azt hiszed, hogy Gergő bedől neki?
- Láttad a nyomokat, nem?
- Láttam, de… Az semmit nem jelent.
Jutka a fiú szemébe nézett.
- Te jó fiú vagy. Egy kedves, jó fiú.
- Nem, nem vagyok az.
- De igen. Más fiúk már kihasználták volna… Emlékszel az éjszakára? Tegnap, amikor mezetlenek voltunk…
- Nem te mondtad, hogy ha valaki téged…
A lány abbahagyta a sírást, szipogást. A tenyerével letörölte arcát, rámosolygott a fiúra.
- Emlékszel, elsőben mint magyarázta András bácsi, hogy Rómeó miért lesz hirtelen szerelmes Róza helyett Júliába?
- Persze! A Róza iránti érzése nem igazi szerelem volt, csak gyerekes vonzódás, a szexuális ösztön felébredése. Shakespeare csak azért írta bele, hogy a Júlia-szerelem indokolt legyen. Megtanultam. Éppen ebből feleltem. – Elhallgatott. Pár másodperc telt el. – Júlia. Majdnem ugyanaz, mint a Jutka.
- Azt hiszem, én…
- Hohó! Hát itt vannak! – hasított közéjük Jancsi hangja.
- Éppen A Szerelem Fájának a tövében! – kiáltott Barna.
- Ne ízléstelenkedj, öcsikém!
- Látjátok? Elpirult!
Csilla mosolygó szemmel nézett Jutkára.
- Édesem, az öcséd nem hülyéskedett. Nem tudtad, hogy hétfő este elneveztük ezt a fát?
Jutka és Robi nem mertek egymásra nézni, de arcuk elvörösödött.
- Erősen tűz a nap, ugye? – kajánkodott Barna.
Egy csapat fiú és lány futott hozzájuk.
- Klári néni azt mondja, hogy Balogh Gergő él, és hogy ti találtátok meg a nyomát! Igaz ez?
- Valószínűleg igaz – mondta Jancsi –, de Robié az érdem!
- Ti kerestétek? Miért?
- Végül is az osztálytársunk!
- Mondd nyugodtan, hogy mi szégyellhetjük magunkat!
- Tényleg piszokul viselkedtünk reggel!
- A fő, hogy él! Jöttök focizni?
- Majd később – hárította el Robi.
- Én megyek! – Barna elfutott a többiekkel.
Az osztálytársak távozása után rövidesen labdapufogásokkal és kiabálásokkal, káromkodásokkal telt meg a levegő.
Robi beszámolt az alezredessel folytatott beszélgetésről.
- Azt mondta, ne nyomozzunk tovább?
- Olyasmit.
- Ez vagy azt jelenti, hogy minden rendben van, vagy azt, hogy bonyolultabb a dolog, és ő nem akar bennünket belekeverni. Holnap reggel kidolgozunk egy tervet, egy stratégiát…
- Miért nem most?
- Ma mulatunk! Megünnepeljük, hogy Gergő él!
- És persze magunkat is!
- Megérdemeljük!
Klári néni meghallotta a beszélgetést.
- Igaza van Jancsinak, valóban megérdemlitek! A tanár urakkal megtárgyaltuk, hogy ha ti is benne vagytok, és ha nem jár el a szátok, megengedjük, hogy igyatok egy kis szeszes italt. Természetesen Gergő egészségére és mielőbbi visszajövetelére. Jó lesz?
- Nekem is innom kell? – kérdezte Robi.
- Egyszer kihagyhatod az edzést.
- Azt soha! Jó, iszok egy pohárral, az nem árthat meg!
- Ez a beszéd! – Csilla hátba vágta Robit.
- Tamás bácsi néhány sráccal elmegy a faluba borért, sörért.
- Hozhatnának egy kis pálinkát is!
- A lányoknak meg valami édeset! Olyan édeset, mint a szerelem!
Klári néni összehúzott szemekkel nézett Csillára és Jancsira, de nem szólt. Elindult a másik sziget irányába.
- Jó fej ez a Klárika!
- És milyen jó teste van! Szívesen megnézném a bikini alatt!
Csilla felvihogott.
- Csak nem… Én nem vagyok elrontója semmi jónak!
Jancsi a tanárnő után sietett, széles gesztusokkal magyarázott neki. Klára hátrapillantott Csillára, mire a lány a saját tenyerébe puszilt és elfújta feléje.
A fiú visszasétált.
- Még átmegy, szól Tamás bácsinak meg a srácoknak, aztán visszajön.
- Jaj, de izgi! Nemcsak annak a balfék Gergőnek… – bocs, Jutka, nem akartalak megbántani! – Újra Jancsihoz fordult. – Én majd vigyázok, hogy ne zavarjon senki. Hallgatózhatok is?
Jancsi szájon csókolta Csillát, aztán a másik fiúhoz szólt.
- Robikám, a sátor ettől a pillanattól foglalt. Találtok más helyet, ugye?
Belekarolt Csillába és elindultak. A hallótávolon kívül Jutka megjegyezte.
- Ittasak.
- Biztos attól a pálinkától, amit Jancsi holmija közt láttam.
- Meg meri azt… tudod, mit, tenni?
- Azt hiszem, meg. Hová mennek ezek?
Ezt a folyón felfelé haladó csónakokra mutatva kérdezte.
- Biztos úgy döntöttek, hogy az egész osztály elmegy a faluba.
- Mi nem megyünk?
- Jó ötlet!
Integettek egy még a part közvetlen közelében álló csónaknak.
- Beférünk még?
- Látod, hogy egyedül vagyok! Gyertek!
- Várjatok meg! – kiabált utánuk Csilla.
Besegítették a csónakba.
- Láttam, hogy mindenki elmegy, nem kell őrködnöm – súgta Jutkának és Robinak.
 

 

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 377 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs