Október 12.
 

1976. október 12.

négy nemzedéken át, a házunk mögötti patakban
sötét vér csörgedez.
apám évről évre szalmával-levelekkel borítja be
hogy a szomszédok meg ne tudják. az ő apja is szalmával-levelekkel födte
és meglehet, hamarosan rám kerül a sor, hogy befedjem,
mert nem jó, ha a szomszédok megneszelik, mi folyik arra.

mi is úgy teszünk tavasszal mintha szántanánk-vetnénk
hogy úgy tűnjön egy sorban vagyunk a világgal,
ősszel úgy teszünk, mintha mi is termést hordanánk be,
hasonlítva másokhoz, hogy fel ne tűnjön
pedig mi nem teszünk mást mint várunk, hogy
kilessük, ki a soros, egyikünk
minden bizonnyal

napunk azzal telik hogy gyűlöljük azt, aki megússza, pedig
aki megússza, csak egy következő pillanatig teszi,
mialatt a patakban mint vékony erecske
sötét vér csorog, évről évre befedjük
szalmával-levelekkel
nem jó megtudni a szomszédoknak mi folyik arra,
úgy kell tűnnie, egy sorban vagyunk a világgal.


1989. október 12.

e lábon álló halált szánták nekem, alaposan
előkészítve. ezért szöktem bukarestbe.
valakire sor kellett hogy kerüljön. nem akartam, hogy én legyek az.
tán ezért haragudtak meg annyira, akkor
mert bár még 34 vagyok, a nagyapám
már 84, és nincs hozzá mersze.

e világon, mely már-már olyan, mint ama másik
mindenki azt szeretné, ha én lennék a soros, pedig
közülük az egyik már nyolcvannégy.
titokban ezért szólítanak haza.
nem kiáltok, mert álmomból felriadnék.


1990. október 12.

ezek között itt, akik miatt hallgatok az asztalnál,
valakire hirtelen rájön a fecsegés,
olyanvalakire, aki mostanig az istennek se
szólalt meg.

és fűt-fát összehord, mondván, hogy
él. az asztal körül nem él senki.
holnap reggel viszont felébred, és rá-
jön, mekkora ökörséget mondott.
sokáig nem szól majd semmit ezután.
a vég lassan gyúl be, miként az élet maga.


1992. október 12.

magányos férfi vagyok. semmi okom a büszkeségre. hisz léteznek
boldogtalan hordák, akik más boldogtalanok
után kutatnak - ámde boldogtalan és boldogtalan közt
jókora a boldogtalansági küszöb.

egyiknek sok pénze van, másnak hiú
reménye - nem létezik egyféle
boldogtalan

viszont ha mégis összeállnak
a boldogtalanok forradalmat csinálnak, majd
mindenüket elszedik.


a díszebéd / banchetul

házunkban mindig is így volt:
három ágy, amiket rendre
mindenikünk kipróbált. és nemzedékeken át mindenki
bejárta ezt az utat, idővel ez törvény lett
és erre épült a házunk.

mi vagyunk az utolsó ivadékok. az új jövevénynek
megadatott, hogy a hodály világos szögletében üljön.
túl frissiben jöttünk e világra ahhoz hogy megértsük:
e házban mások is vannak. a mi világunk
kizárólag az ablak alatti fényben úszó ágy.

sok évbe telik míg rájövünk, hogy a szülők
is itt laknak, csak egy másik, távolabbi ágyban,
hová a fény nehezebben ér el.
ők kevesebbet zajonganak, mozgásuk lomhább a miénknél.
de sok év eltelik, míg mindezt megértjük.

egy szép napon pedig fölfedezzük: rajtuk is túl, a hodály
legsötétebb zugában, áll egy harmadik ágy,
és ennek tudatában elmúlik nevetésünk -
mi úgy hittük, hogy a homályban véget ér a világ

most meg kiderül hogy ott valaki lélegzik, rá se
hederít senki;
csak ennyit mondanak nekem: amott a ház öregje, mindenek atyja.
ott tehát egy atya tartózkodik, mondom, az a sarok tehát létező.
majd megszokjuk, és elfeledjük, éjszaka meg csak
halljuk ama sarokból hogy az illető mily bántóan liheg -
az ördög műve, hogy egy szobába került velünk.

az ablakmenti ágyban lakozom de már nem nevetem ki
azt aki a túlsó sarokban liheg:
magamban azt hiszem, szándékosan rejtegetik előlünk,
és mikor egy napon kicipelik, a helyiséget
árnyékkal, mindennel együtt hagyja el, s szemünkben a nagy ismeretlen marad.
nekem csak a koporsó friss deszkáján szabad végigsimítanom.

apám viszont, a második ágyból, árnyékkal
mindenestől az eltávozott ágyába költözik,
én az ő ágyába bújok, előző fekhelyemre zsenge lény költözik,

de mindez lassan esik meg és egyik
ágyból a másikba hosszan kivárva megyünk, a soros
ágy bevételéért kemény harcok dúlnak,
tartós és titkolt egymásnak feszülések.

az első ágybeliek már a másodikba vágynak, meg-
látni tekintetükön, éjjel
keményen tör rám a vágy, hogy elfoglaljam
a harmadik ágy lakója helyét aki mind
kiállhatatlanabbul liheg a homályos sarokban.

míg egy napon, a harmadik ágy újra megürül és
a benne lévőt kicipelik és a negyedikbe tuszkolják,
amelyre födél is kerül, nehogy az istenért visszatérjen, mert
az ágyát máris elfoglalták, és a második ágyat is megrohanták a többiek
és az első ágyból újoncok hangja hallik akik még nem hallják
hogy a leghátsó ágyon valaki mint kezd lihegni s az éppen vagyok

s e pillanatban a nappal mintha begyúlna.


jódból nincsen kiút / ieudul fără ieşire

a kiúttalan jódban mi is, meg mi is voltunk valamikor
és vagyunk most is és leszünk holnap, holnapután és
mindörökké egyazon folyó vize mossa a lábunk.

hány hónapig nem volt más csupán nappal és éjjel
hány hónapig nem kerestük mindenütt?

ne feledd, vándor: a tér amott
hirtelen balra fordul, a hüllő feje
elválik a testtől, gipsznyaka megpattan, eltörik. az a fej

most magára lebeg száraz és vizek fölött
egyedül van ott sebastian
magányos hajóján.
te pedig ne feledd: ha arra tévedsz
többé semmilyen térkép nem segít.

hiába vergődsz majd hogy a kijáratra lelj bejáratra kijáratra
hiába hasítanál a tér szövetébe
mely alád csusszan, nem jutsz tovább
lábad magad mögött hagyott nyománál.
jód határtalan s kiútja nincsen
semmilyen földrajz se volt képes úgy ahogy bemérni.
nem jelezte semmiféle dicsfény.
nem kíséri semmilyen üstökös csóva.

miként felhő a légben lebeg a szárazföld
és a vizek felett nem jelzi semmiféle
dicsfény nem kíséri semmilyen
üstökös csóva.


ilea ioana v. b. osztályos tanuló fogalmazása
a tanítónő a negyedik osztályban azt mondta gyerekek
hát jód merre van mire mondtuk mi sose hagytuk el hogy
tudnánk merre van. azt mondta legalább vonat jár felétek
mi azt mondjuk az autóbusz naponta jár
ketente kétszer pénteken borsa felé. só-
hajtott kacagtunk azt mondtuk aznap meg-
látogatjuk a lakásán virágot viszünk vittünk
neki virágot a szoba közepére helyeztük ő a
szoba közepén állt nyitott esernyővel ke-
zében bőrönddel mondtuk mit akarsz csinálni azt
                mondta én a buszt várom
                én a buszra várok
hogyhogy a buszt miféle autóbuszt vársz
egy ajtó- s ablaktalan szoba közepén -
és ő azt mondta, ez nem is egy szoba, gyerekek, ez egy utca,
csak hogy itt beesteledett.

hogyhogy este, micsoda este sötét szemüveget tettél föl
hogy ne láss meg minket,
és hogy is távoznál ilyen hamar, még alig van november, kedveskénk,
a madarak épp hogy sárgulni s hullani kezdtek,
és az autóbusz pénteken jár ma pedig még csak kedd van
és holnap holnapután is csak kedd és a busz,
ha jár is, pénteken jár, és csak borsa felé.


ajtókon kopogtatunk hogy kinyissák hogy
engedjenek kimenni, de azok ott túl nem hallanak bennünket és
ők is kopogtatnak az ajtókon nyissuk ki hogy kijöhessenek
és amikor kinyílik szintén magunkat látjuk
de mit sem törődünk vele szólunk, ki akarunk menni
ők meg azt mondják, be akarnak jönni, ne sodorjátok el az ajtót
távozáskor nem lesz mit kinyitnunk
űr tátong majd a falban
s nem lesz ahol kimenni


itt csak azok maradnak győztesek akik elestek a harcmezőn
itt minden egy keddi napon kezdődött. tegnap
kedd volt. szerdán és csütörtökön csupán kedd van. Holnap
kezdődik és holnap keddi nap van; örökös ünnep.
a lélek lábujjhegyre áll, lássa, mely nap
van soron a láthatár mögött. Örvendezik mert
keddi nap közeleg.

- éjfél, ennek a, honnan tudtad meg?

- a hervadt, keblére tűzött hervadt rózsával mindenki saját ithakája
felé tart
a cet állkapcsát nehéz volt szétfeszíteni.
csak nagy nehezen jutottak be.


dicsőség, rikoltották, dicsőség, mondották, dicsőség, suttogták
dicsőség a lakásnak mely bennünket elnyelt.
az istenek alkonya felkészületlenségre készen
talált bennünket. Mirceára várva
akivégülisnemjöveel.

mennybemenetele megtörtént?
kősíppal dobbal nádihegedűvel esett meg.
és senki se látta amint
egy szájból előtör
olimposzi fényességgel
j
 ó
  d

    a

      k
         i
           l
            á
              t
                á
                    s
                      t
                      a
                       l
                       a
                         n

(Folyt. köv.)