Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Írás Nem annyira szép irodalom Rosa Iván Ivanovics fotelt lát, de nem tudja feldolgozni
Iván Ivanovics fotelt lát, de nem tudja feldolgozni E-mail
2010. november 18. csütörtök, 22:07

Egyszer, úgy 1918 márciusa tájt Iván Ivanovics (nagy darab, szimpatikus paraszt ember) azon kapta magát, hogy többedmagával fosztogat egy kastélyt, majd pedig a fején egyensúlyozva hazacipel egy Chippendale fotelt. Sose csinált még ilyesmit, hiszen eddig azt sem tudta, hogy ilyesmibe le lehet ülni, és azt se, hogy egyáltalán le lehet ülni…

 

Otthon az asszony fitymálva megnézte, rácsöppentett egy kis mosogatólét és odébbállt. Először Iván próbálta ki. Ült, üldögélt, de az idő múlásával egyre idegesebb lett. Nem halad a munka a földeken…

Aztán aznap este a gyerekek egyszerre ugrottak rá, egymást taszigálva, kipirulva, míg a fotel nyögött egyet és szétesett, a családfő nagy megkönnyebbülésére. (A fotelt feltüzelték)

Így járt a rekaméval Anton Antonovics, a tükörrel Borisz Boriszovics, a komóddal Jurij Jurijovics.
A szőnyegből viszont remek télikabátot varázsolt Alekszejevics felesége a gyerekeknek, akik azóta is talpig szőnyegben járnak.

Ne szidjuk hát oly nagyon ezeket a rombolásokat.
(Ez az írás először a huszadikszazad.hu-n jelent meg.)

 

Hozzászólások 

 
#4 nodoSwa 2021-08-12 06:42
what do viagra pills look like cost of viagra at cvs generic viagra india can a woman take viagra ’
 
 
#3 sitaSwa 2021-06-13 17:39
paypal cialis cialis prescription assistance program cialis
 
 
#2 sitaSwa 2021-06-04 19:57
where to get my prescription cialis filled cialis without perscription buy cialis c5
 
 
#1 ujlaky1 2010-12-02 19:45
Nagyon aranyos, szellemes! U.I.
 

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 430 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs