A garázs üres! – szólt hátra Tamasi.
- A Volvo a szervizben van. De miért van nyitva az ajtaja?
- Talán egy másik kocsi volt bent.
- Milyen kocsi?
- Nem vagyok varázsló, Angéla!

Az alezredes lenyomta lakásajtó kilincsét. Az ajtó kinyílt. Villanyt gyújtott, s óvatosan közeledett a nappali felé. Benyitott, itt is világosságot csinált.

- Nincs itt senki, jöjjön bátran.
Angéla első pillantása a fürdőköpenyre esett.
- Hisz ez az enyém! – Megtapogatta. – Vizes! Én tegnap délután fürödtem, és nem szokásom itt őrizni a holmimat.
Az alezredes két ujjával megdörzsölte a frottírt, megszagolta a köpenyt.
- Női illat. – Angéla elé nyomta. – A magáé?
Angéla elfintorította az orrát. Nemet intett. Az alezredes benyitott a többi földszinti helyiségbe.
- Nincs pisztolya?
- Nem hordok fegyvert civilben.
- És ha…
- Ha fél, maradjon itt, amíg átvizsgálom az emeletet.
- Nem, inkább magával megyek.
Felmentek a lépcsőn. Az első ajtó a hálószobába nyílt. Angéla megszorította Tamasi karját. Nem mert belépni. A férfi megkereste a kapcsolót. Legszívesebben abban a pillanatban el is oltotta volna a lámpát. Angéla lábujjhegyre állva belesett a válla mögött. Arca elfehéredett, aztán lángvörössé vált. Félretolta az alezredest, alvó férjéhez rohant. Öklével ütötte a mellkasát, az arcát, miközben magából kikelve, üvöltve káromkodott. Megszorította Balogh heréit, mire az fájdalmasan felkiáltott, de nem ébredt fel.
- Lecsavarom! Letépem neki! Nem fog többet részegen fetrengeni a nőiddel az én lakásomban, az én hálószobámban! Kikaparom a szemedet! Te, piszok, te, szemét!
Tamasi megfogta az újra ütni készülő kezet.
- Nyugodjon meg, Angéla! Ezzel semmire se megyünk!
- Ahelyett, hogy a fiát, a fiunkat keresné! Apa az ilyen?
Belekapaszkodott a vállas férfiba, zokogott dühében és megbántottságában.
- A közös ágyunkban!
Körbejárta a szobát, meglátta a törött üveget, az ital nedves foltját. A spermafoltok láttán öklendezett. Megragadta az alezredes zakóját, aztán hirtelen más ötlete támadt. Felemelte a földről a férje nadrágját, kifordította a zsebeit. Lehajolt a dolgozószoba kulcsáért, felvette, megfogta a férfi kezét, húzta maga után. A dolgozószoba előtt habozott egy pillanatig, aztán kikulcsolta, lábával belökte az ajtót, villanyt gyújtott. Megállt a szoba közepén, s vadul elkezdte lesöpörni az asztalról a papírokat. Amikor az utolsó cédula is a földre került, hanyatt feküdt az asztalon, megemelte csípőjét, és lehúzta a bugyiját. Lehajította a földre, felhajtotta a szoknyáját.
- Szeretkezzünk! – parancsolt a férfira, s ódzkodását látva levette róla a kabátot, kigombolta az ingjét, kicsatolta a nadrágszíjat. Tamasi nem mert és nem akart ellenkezni. Az íróasztalon magáévá tette Gergő édesanyját.
- Érted, miért tettem ezt, Bandikám! – szólt az asszony a lecsillapodás után.
- Akarod, hogy Géza megtudja?
Angéla gondolkodott.
- Amikor elkezdtük, akartam. Most már nem. Ismered, a végén még ellenem fordítja. De veled jó volt – túrt a férfi hajába. – Van erőd egy másodikra?
- Ha segítesz, állunk elébe.
Angéla elmosolyodott, letérdelt Tamasi elé, és azt tette, amit a férjének soha. Meglett az eredménye, az alezredes felemelte, s most ő feküdt hanyatt az asztalon. Ahogy kifújta magát, Tamasi felöltözködött, megpuszilta a kissé kábult, könnytől csillogó szemű nőt.
- Angélám, átmegyek a hálószobába. Mielőtt Géza felébred, alaposan szétnézek, hátha…
- Menjél csak, kedves! Gergő szobájában leszek.
Az alezredes szakértő szeme nyomban észrevette a szőke hajszálakat, kipiszkálta őket, s beletette a noteszbe. A spermával nem foglalkozott különösebben, nem volt kétséges, hogy kitől származik. Úgy hagyott mindent, ahogy találták, még egyszer körülnézett, majd leoltotta a villanyt, átment Angélához.
Az asszony a fia bekeretezett fényképe előtt állt, úgy tartotta a kezét, olyan testtartást vett fel, mintha imádkozna. Tamasi némán mögéje állt, és kedvtelve nézte a tarkó pihéit. Angéla egy kis idő elteltével megfordult.
- A fiamért könyörögtem, és kértem, bocsásson meg nekem, de köszönetet is mondtam neki érted.
- Csodálatos asszony vagy, Angéla! És nagyszerű anya – mondta Tamasi, és átölelte a nőt, csókokkal borította az arcát, a szemét, nyelvét bedugta a szájába. Angéla szenvedélyesen visszacsókolt. Amikor abbahagyták, felsóhajtott.
- Hát nem abszurdum, hogy a fiam eltűnése kellett ahhoz, hogy rád találjak, hogy újra nőnek, fiatalnak, szerelmesnek érezzem magam?
- Csodálatos vagy, Angéla, valóban egy angyal!
- Egy éhes angyal. Menjünk le, együnk valamit, aztán beszélgetünk.
- Azt hiszem, tudunk mit mondani egymásnak.
Egy újabb hosszú csók után lementek a földszintre. A konyhában Angéla kiszedett a hűtőszekrényből sokféle ennivalót, tányérokra rakta, bevitte az ebédlőbe, s fordult még egyet az evőeszközökért, szalvétákért. A nagy ebédlőasztal egyik végén Angéla, a másikon Andor ült, kenték a kenyérszeletekre a vajat, a lekvárt.
- Miből gondolod, hogy Gergő még életben van?
Tamasi megrágta a falatot. Lenyelte.
- A jelek arra mutatnak, hogy…
- Hogy?
- Nem gyanús neked, hogy az a nő, Andrea is akkor lépett le, amikor a fiad?
- De ő megvan!
- Meg. És kétszer visszajött megnézni, hogy mit léptek Kláráék!
- Nem üres, rendőri okoskodás ez?
Az alezredes erőltetett felháborodással utasította vissza.
- Kikérem magamnak!
- Bocsáss meg! – kérlelte szintén túljátszottan Angéla. – Meg tudsz nekem bocsánati? Légyszi, légyszi!
Kacagtak ezen a bohóckodáson, aztán Tamasi komolyra váltott.
- Nem szóltam neked, de spermát találtam a gumimatracon Gergő sátrában.
- Úgy érted…
- Úgy. Elcsábította, magába bolondította a te valószínűleg szűz fiacskádat, utána elcsalta.
- Miért? Az isten szerelmére, miért tenne, tett ilyet?
- Ez itt a kérdés. Mindenesetre ti gazdagok vagytok.
- Megadok mindent, amit…
Kopogtak, s már nyílt is az ajtó. Andrea lépett be. Elváltoztatott, affektált hangon beszélt.
- Ez itt, ugye, a Balogh Géza háza?
Angéla felpattant.
- Ki maga, és mit akar itt?
- Katinka! Káptalan Katinka a nevem. Az éjszaka megbeszéltük Gézukával, hogy találkozunk, de egy kicsit elkéstem, tudja, sok volt a kuncsaft, meg…
- Mit mondasz? Hogy te meg az én férjem…
- Á! Maga a nagyságos asszony! Gézuka sokat mesélt magáról, amikor nálam…
- Mit mondott rólam?
- Csak jót! Csupa jót! Hogy ha maga nem lenne, ő se érne semmit se.
- Így se! Aki ilyen riheronggyal…
- Ezt énrám mondja? Vonja vissza azonnal, mert nem állok jót magamért, és olyat teszek…
- Fogd be a pofádat, te… te szuka!
Tamasi közébük állt. Andreának beszélt.
- Balogh úr házon kívül tartózkodik.
- De nekem azt mondta a telefonban, hogy…
- Süket vagy? Nem érted, hogy nincs itthon? Takarodj innen!
- És a pénzemmel mi lesz?
- Miféle pénzeddel?
- Tizenötezer forintot szoktam kapni.
- És mit csinálsz ezért a pénzért? Ki…
Tamasi megint közbeszólt.
- Hagyd, Angélám!
- Ki ez a jóképű fiatalember? Nem akar egyet…
- Ő rendőr, majd bevisz téged!
- Azt hiszi, hogy most megijedtem? De sok jár hozzám közülük, még százados is!
Az alezredes elővette farzsebéből a tárcáját, kivett egy ötezres bankjegyet és Andrea kezébe nyomta.
- Nesze, ennyit kapsz! – Angélára nézett. A nő ajakbiggyesztéssel jelezte a rosszallását. – Felírnám a nevedet és a címedet, hátha egyszer igénybe veszem a szolgáltatásaidat. Van igazolványod?
- Van, de nincs itt. Minek? Minden rendőr ismer a városban!
- Akkor én vagyok a kivétel.
- Nem jársz olyan helyekre, mint én.
- Az igaz! De ne tegezz!
- Bocsánat, nagyságos főfelügyelő úr! – replikázott Andrea, és bemondott egy lakcímet. Tamasi beírta a noteszébe.
- És ha én kívánom meg magát?
Az alezredes nevetve vett ki egy névjegykártyát és Andreának adta.
- Elmehetsz! Végeztünk.
Andrea köszönés nélkül kiment. Két másodperc múlva benyitott.
- Viszontlátásra! Lássák, nem vagyok én neveletlen bunkó! – Becsapta maga után az ajtót.
Angéla azonnal Tamasira támadt.
- Mi az, hogy igénybe akarod venni ennek a kurvának a szolgáltatásait? Legalább nem előttem mondtad volna!
A férfi nevetett. Megcsókolta az asszony kezét.
- Nem kívánok más nőt nélküled! Azért kértem el a címét, hogyha válásra kerülne a sor közted és Géza közt, jó lehet tanúnak.
- A te rafinált, rendőr eszed! Hadd pusziljam meg az okos fejedet!
- Fejezzük be az evést, aztán én megyek. Elintézem, hogy körözést adjanak ki a fiadra és Bársony Andreára, meg egy fekete Opelre. A típus neve nem jutott eszedbe? Adj egy fényképet is Gergőről, gondolom Andreáról nincs!
Baloghné a retiküljéhez lépett, kivett belőle három fotót. Tamasi kiválasztotta a megfelelőt. Utána az alezredesre nézett.
- Nem, a kocsik márkáit nem tudom megjegyezni, de egyedül hagynál ezzel a mocskos disznóval? Megyek veled! Mehetek? Fogunk egy taxit.

                                                              28.

A megkötözött Gergő székét Andrea úgy helyezte el, hogy a napsugarak ne bántsák majd a fiú szemét. „Még csak az kéne! Nem elég, hogy csak az orromon tudok levegőt venni. Véletlenül csinálta így, vagy direkt? Azt mondta, apához indul. Mit akar vele? Miért öltözött kurvának? Talán apám így szereti? Apám! Ha igaz, amit Andrea leíratott velem! Apám gazember? Tudom, hogy vannak zavaros ügyei, régebben még több lehetett. Nem akarom elhinni! De sokszor veszem észre magamon, hogy ugyanazt a mozdulatot teszem, ugyanazt a szót használom, amit ő szokott! Olyankor utálom magamat. Nem késő már változtatni magamon? Hazudik az a nő, ahogy eddig is hazudott… Lehet, hogy engem akar megbolondítani? Újságíró? Ha visszajön, igazolványt kérek tőle. Az újságíróknak van. Apám gonosztevő? Akkor a génjeimben… Nem, én nem vagyok gonosz, bárhogy is ki akar készíteni, gonoszságra akar kényszeríteni az a nő. Andrea! Andrea! Többet kaptam tőled, mint… De igaz! Szüleimtől csak az életemet kaptam, tőled viszont az életem értelmét! Micsoda fellengzős szavak! Anyám azzal a szervével engedett ki engem, amelyikbe Andrea beeresztett. Milyen kényelmetlen a pé betűre gondolni beragasztott szájjal! Az ember ajkai ki akarják mondani, hogy pina. Apám! Tényleg olyan szar a viszony köztetek, amilyet Andrea tollba mondott nekem? Tényleg hasonlítok rád! Én is csak magammal vagyok elfoglalva. Felelős vagyok én a szüleim sorsáért? Milyen egyszerű lenne az igen, ha én kértem volna az életemet! Az állatok kölykei egy idő után meg sem ismerik apjukat, anyjukat, sőt még… Emlékszem, még kicsi voltam, de már megértettem a szavakat, amikor anyám megkérdezte, hogy szeretnék-e egy kis tetvért. Akkor rémülten mondtam: nem, nem, nem! És most itt vagyok testvértelenül. Ha a szüleim rám hallgattak, és ezért nem lett testvérem, akkor én az öcsém vagy a húgom gyilkosa vagyok! Radnóti!… Nincs hideg, de jólesik a hátamnak a nap melege. Hol járhat, mit csinálhat most Andrea? Andi? Utálom ezt a nevet! A becézést. Az Andreát szeretem. Andreát szeretem? Miért engedett magába? Nem hiszem, hogy szerelemből. Bár ki tudja? Gergő, ne legyél naiv! A magyartanár… Biztos nagy a riadalom a szigeten. Klári néni idegeskedik, tördeli a kezét. Az osztálytársaimat nem nagyon izgathatja, hogy eltűntem. Pedig én szeretem őket, csak mindig azt hiszem, hogy ők azt hiszik… Legalább miattuk ne legyen lelkifurdalásod, Gergő! A magyartanár azt mondta, hogy az önmegszólítás válsághelyzetekben jön ki a költőkből. Vén cigány! Húzd! Játssz! Színészt is mondott! Vagy nem mondta, csak én gondoltam? Hányszor öltözött át? Hányszor cserélt szerepet? Engem is szereplőnek tart? Bábfigurának? Hogy is volt az a szám a szigeten, a magnóban? „Bábu vagy, bábu vagy! Valaki irányít…” Mi az a darab, amit, úgy látszik, ő rendez? Ő is írta. Komédia? Tragédia? Silány szappanopera? Játék az egész világ? Ki is mondta ezt? Egyre több autó zúgása hallatszik be, időnként emberi hangok is. Azoknak az embereknek fogalmuk sincs, milyen helyzetben vagyok. És ha tudnák?”