Andrea felsietett a lépcsőn. Bement a lakásba. Csak az állólámpát kapcsolta fel. Levetkőzött, és újra megfürdött. Sokáig feküdt a kádban. Megtörölte testét, bement a szobába. Felcsatolta karóráját. Az éjszaka viselt ruháit, szandálját, fülbevalóit belerakta egy műanyag zsákba.

A zsákot az ajtó mellé helyezte. A parókát ledobta az asztalra. Ásított. Kiment a konyhába, feltett egy kávét. Mire a kávéfőző sisteregni kezdett, felöltözködött. A gőzölgő csészét az asztalra tette, előszedte és bedugta a telefont, majd a neszesszerből kivette a jegyzeteit, leült, rágyújtott, s belemélyedt olvasásukba. Tizenöt perc múlva megnézte az óráját, majd az alvó Gergőt. Megint kiment a konyhába, s néhány perc múlva egy szalámi-, sajt-, paprika- és kenyérszeletekkel megrakott tányért hozott be. Még egyszer megkeverte a kávét, a kanalat a csésze mellé rakta, s belekortyolt a fekete lébe. Felemelte a telefonkagylót, tárcsázott. A rövid beszélgetés után visszatette a neszesszerbe a papírokat, és felrázta a fiút.
- Hány óra?
-    Mindjárt három.
- Hajnal?
- Hajnal. Kelj fel, egyél!
- Megint elaltattál.
- Te választottad!
- Okos vagy, és…
- Mi még?
- Nem tudom.
- Figyelj rám! Azt mondtam, hogy kérni fogok tőled valamit, eljö…
Nyílt az ajtó. Egy farmernadrágos, bőrdzsekis, széles kalapot viselő, sárga sportcipős fiatalember lépett be. Biccentett Andreának, és egy slusszkulcsot tett le az asztalra. Andrea átadott neki egy másik slusszkulcsot, a zsákra mutatott, a másik bólintott, és kivitte. Andrea utána ment bezárni az ajtót. Gergő egykedvűen nézte a jelenetet. Maga elé húzta a tányért, és nekiállt az evésnek. Közömbösnek, vagy inkább hindu bölcsnek akart látszani. El akarta raktározni agyában az elmúlt másfél nap történéseit, hogy… „Hazakeveredek innen valaha? Nem vagyok képes hinni Andreának. Nem hinni sem! Klári néni már biztosan értesítette a szüleimet! Anyám talán már a táborban van, apám meg mozgásba lendítette kurva összeköttetés-rendszerét. Ezt egybe kell írni, vagy külön? Mindegy! Jó ez a szalámi. Ez is a kedvencem, mint a… Kispárna, könyv, szalámi! Honnan ismer engem ez a nő? Vagy tényleg boszorkány? Ostobaság! Kicsoda, ki ez a nő?” Andrea rágyújtott. A hamutartót a kezében tartva távolabb lépett a fiútól, fél fenekével ráült a fotel támlájának, lekanyarodó részére, onnan nézette. A füst kifújása közben el-elfordította a fejét, egyébként Gergő arcát kémlelte. A fiú megérezte a nő tekintetének súlyát, kicsit elpirult, elszorult a szíve, majd gyorsabban vert, fölösleges mozdulatokat tett a kezével, de nem nézett Andreára, aki magában mosolygott erőlködésén és zavarán. Elnyomta a csikket a hamutartóban felállt. Elvette a tányért és a kést, s kivitte a konyhába. Onnan szólt ki.
- Elég volt? Kérsz tejet?
Gergő hallgatására csúfolódó, nevető hangon kiáltotta:
- Ne félj, nincs benne altató!
- Nem kérek.
A nő mégis egy pohár tejjel jött vissza. Gergő elé tette. A fiú elfordította a fejét.
- Mondtam, hogy nem kérek! – Aztán ordítva. – Hányszor kell elmondanom?
- Jól van, jól van! Megiszom én.
Az üres poharat is kivitte, elmosogatta. Vizes kézzel jött be.
- Kezdjük, Gergő!
A fiúnak elszállt a mérge. „Először szólít Gergőnek! Miért?”
- Gyere ide! Találsz a polcon papírt, tollat, és egy borítékot. Tedd őket az asztalra, írni fogsz!
„Ez lesz a fenyegető levél Ugyan mekkora váltságdíjat követel? Mennyit érek neki?” – gondolta Gergő, de csak azt kérdezte:
- És ha nem írok?
- Írni fogsz – Andrea megcsókolta a fiú homlokát. – Küldöm az ihletet.
Gergő maga elé igazította a lapot, megfogta a tollat. Andrea diktált. A fiú egyszer sem szólt, nem nyilvánított véleményt. A levél így szólt.

Apa!
Mondd meg Anyunak, hogy ne aggódjon miattam. Jó, biztonságos helyen vagyok, tőletek távol. Hogy mikor megyek vissza hozzátok, az csak rajtad múlik.
Azért mentem el, mert elegem lett a viselkedésedből. Azért hagytam a sátorban még a pénzemet is, hogy azt higgyétek, belefulladtam a folyóba, és azért írok ilyen hamar, hogy Anyu ne szomorkodjon. Csak Anyu, mert te úgyse tudsz más baján bánkódni. Elvagy a szeretőiddel, a piszkos ügyeiddel. Biztosan szóltál már valamelyik ismerősödnek, de nem azért, mert engem féltesz, hanem mert dühös vagy, hogy valaki el merte rabolni a tulajdonodat. Nem fog megtalálni, arra mérget vehetsz! Ha te nem is tudod felfogni a szó jelentését, nekem igenis vannak barátaim!
Azt akarom, hogy rendbe jöjjön a kapcsolatunk. Azt kérem tőled, hogy fejezd be a nőügyeidet, add meg, ami jogosan jár neki, Kondrthnak, tisztességesen zárd le a Simon-ügyet. Tudok egyéb dolgaidról is (például a Siklóssy-dolg), de ha ezeket becsületesen elintézed, és Anyuval is úgy viselkedsz, ahogy megérdemli, s velem is normális leszel, hazamegyek.
Még egyszer: ne kutass utánam. Csókolom Anyut. Gergő.

Az írás közben nem szólt, nem mondott véleményt, de a toll lerakása után elgondolkodva magszólalt.
- A szeretők egyike biztosan te vagy!
- Nem. Nem ismerem az apádat.
- És a nevek, az „ügyek”?
- Kitaláltam őket.
- Tulajdonképpen mit akarsz?
- Téged. Tedd borítékba a levelet, ragassz rá bélyeget. Ott van az is a polcon. Az apád nevét írd a borítékra.
Gergő gépies módon végrehajtotta az utasításokat. Letette a megcímzett levelet az asztalra, aztán a nőhöz lépett.
- Nem hiszek neked!
- Én hiszek benned.
- Eddig sok hasznát nem vettem a bizalmadnak.
- Várj, még nincs vége!
- Minek?
Andrea az órájára nézett.
- Vedd fel a szandálodat, végezd el a dolgodat a vécén, mennünk kell.
- Én nem megyek! Addig egy tapodtat se megyek, amíg meg nem mondod az igazat!
Andrea nézte a kimerült, a gondolataiban már semmi segítséget nem találó fiút.
- Üljünk le.
A pamlagra ültek. Andrea az ölébe húzta Gergő fejét, s amíg beszélt, simogatta a haját.
- Újságíró vagyok. Apádról akarok írni egy leleplező cikket.
- Leleplezőt? Az apámról? Miért?
- Mennyit tudsz apád múltjáról?
- Ő volt a kommunista időkben a megyei párttitkár, aztán visszavonult.
- Helyesebben úgy tett, mint aki kivonul a közéletből. Becsületére legyen mondva, nem váltott bőrt, nem lépett át egy másik pártba. Akkor azt is tudod, hogy egy ilyen pozíció rengeteg kapcsolattal, összefonódással, a másik sakkban tartásával, ha kell, tisztára mosásával, és sok-sok pénzzel járt.
- András bácsi, a történelemtanárunk mesélt ezekről.
- Nos, apád a rendszerátszínezés után ezekből a kapcsolatokból, mások eltiprásával, becsapásával, zsarolásával, meg persze a tehetsége révén, nagyon gazdag ember lett. A károsultak között vannak hasonszőrűek is, de több a tisztességes, a törvény betűit betartani akaró. Apád gátlástalanul kisemmizett jó néhány embert. Ketten öngyilkosok lettek apád miatt!
- Szörnyű! Akiket leírattál velem, közéjül tartoznak?
- Igen, de ők a jéghegy csúcsát jelentik.
- Ki akarod csinálni apámat?
- Nyomon vagyok, segítened kell!
- És amit most te csinálsz, az tisztességes? Elrabolsz, hazudozol, álruhákat cserélgetsz!
- A munkámmal jár.
- A cél szentesíti az eszközt?
- Meg kell tisztítani a közéletet az ilyen…
- Szemetet akartál mondani, ugye? – Hosszabb csönd után. – Apám tényleg bűnöző?  
- Te nem tehetsz róla.
- Miért kellett ez a sok színjáték, bujkálás… Most tulajdonképpen hol vagyunk?
- Nem ismered a városodat? Itt születtél!
- Ismerős volt, de már esteledett, meg ezen az úton nemigen jártam. Haza is mehetnénk, és elmondhatnánk apámnak ezeket a dolgokat.
- Elrejtené a bizonyítékokat. Megsemmisíteni nem merné, mert a szövevény megbomlása veszélyt jelentene számára. Az egyetlen lehetőség az, amit lediktáltam neked.
- Ha rendbe hozza a dolgokat azokkal, akiket becsapott, Anyuval, velem, akkor is megírod a cikket?
- Egy cikket sokféleképpen lehet megírni!
- Börtön vár rá?
- Jó ügyvédei vannak! Segítesz?
- Mi a hasznom abból?
Andrea nevetve megborzolta Gergő haját.
- Apád le sem tudna tagadni!
- Amit elmondtál róla, inkább nekem kéne megtagadni őt!
- Rendbe jön minden.
- Úgy gondolod?
- Biztos vagyok benne. Mit döntöttél?
- Van választásom? – kérdezte Gergő olyan hangon, amiből kihallható volt a beleegyezés.
Andrea megcsókolta. Gyengéden eltolta a fiú mellére tapadó kezét.
- Majd nyugodt körülmények között! – mondta és felállt.
- Hová megyünk?
- Módosult egy kicsit a terv. Utána kell néznem valaminek. Most megkötözlek. Ne ijedj meg, a te érdekedben! Ha netán jönne valaki, amíg távol vagyok, higgye azt, hogy emberrablók fogságában vagy!
- És biztosíték arra, hogy nem szököm meg! Nem bízol bennem?
- De. Most megkötözlek.
A szekrényből kötelet vett ki, Gergőt szorosan egy székhez kötötte.
- Mielőtt elmegyek, beragasztom a szádat. Háromnegyed óráig kényelmetlen lesz, de aztán soha nem bántalak!
Gergőt mulatta a helyzet, tréfásan erőlködött, próbálta kiszabadítani kezeit.
- Láttam már képeket, amiken a nő megkötözi a partnerét. Te is olyannak látszol most.
- Dominának? – kacagott Andrea. – Honnan találtad ki, mire készülök?
Gyorsan melltartóra és bugyira vetkőzött. Kitárta a szekrényajtót, ruhákat vett elő. Sorban megmutatta a fiúnak.
- Melyik a legkurvásabb?
A lila harisnyanadrág fölé azt vette fel, amelyikre a fiú mutatott. A cipők között is válogattak. A vastag púderréteg felpamacsolása, a szépségtapasz felillesztése, a fekete rúzs felkenése, az ékszerekkel megrakás, a vérvörös műkörmök felhelyezése, és a ciklámenszínű paróka felrakása után valódi prostituált benyomását keltette Gergőben, aki meg is borzongott egy kicsit. Egy pár könyékig érő piros kesztyű és egy citromsárga retikül tette teljessé az illúziót. A retikül aljára besüllyesztette a levelet.
- Kész! – mondta. A fürdőszoba tükre előtt nevetőgörcs jött rá. Könnyes szemekkel lépett a szobába, s eltorzított, affektáló hangon szólt.
- Tetszem, szépfiú? Jössz egy kanyarra?
Gergő undorral fordította el a fejét.
- Hová mész?
Andrea ragasztószalaggal megelőzte a további kérdezősködést. Megpuszilta a fiú arcát. Az ajtóból visszaszólt.
- Az apádhoz!

                                                               26.

Csilla és Jutka a ponyvát picit széthúzva figyelték, ahogy az alezredes kilép a fiúk sátrából, s csak akkor szaladtak át Jancsiékhoz, amikor a csónak elindult.
- Mi volt? Mit akart?
- Semmi különleges – tért el az egyenes választól Robi, közben Jancsi töprengő arcára sandított.
- És neked mi volt a benyomásod róla?
- Jó fej. Okos. Rettentően okos.
- Csak nem rászedett titeket?
- Engem. Csak engem.
- És? Beszélj már!
Jancsi Robinak címezte mondatait.
- Azt hiszem, tartozunk a lányoknak az őszinteséggel. Mi elmondtuk Tamasinak, amire megesküdtünk, hogy hallgatunk róla, el kell mondanunk nekik, amiért az alezredessel kötöttünk titoktartási…
- Nem tudsz egyszerűbben fogalmazni?
- Dehogynem! Lányok, tiszteletbeli nyomozók lettünk!
- Mind a ketten?
- Úgy, úgy – düllesztette ki a mellét Robi.
- Tényleg?
Jancsi kiértetette a Csilla hangjában a tisztelet mellett az irigységet. Megint gondolkodó arcot vágott.
- Végtére a három testőrnek is volt a főnöke, Treville úr, és nekik is voltak beosztottjaik, Planchet, Grimaud, meg még kettő.
- Ezzel mit akarsz mondani?
- Jutka a te beosztottad lesz, Csilla pedig alám tartozik.
- Ezer örömmel, de majd később, jó? – vihogott Csilla.
- Emlékeztek? A fekete esernyőben is van egy lány, aki nyomoz!
- Igen, Hipcia! Agatha Christie meg írt is bűnügyi regényeket, de még milyeneket! Ismeritek a… – A kintről kiabáló Barnát le kellett állítani, nehogy belefeledkezzen különböző krimik ismertetésébe.
Ő is bejött.
- Miről maradtam le? Mit akart a zsaru?
Jancsinak nem volt érkezése válaszolni, mert az osztály tagjai egymás szavába vágva faggatták, találgatták, hogy mi történt.
- Menjünk inkább ki, ott elmondok mindent.
Dióhéjban elmondta azt a keveset, amiről úgy gondolta, hogy elmondhat. A többiek nem is nagyon firtatták, mert meglátták, hogy a Vadász Zoli gerjesztette tűz hatalmas lángra lobban.
- Gyerünk nyársalni!
- Legalább elzavarja azokat a rohadt szúnyogokat!
Barna is elrohant.
- Ti akartok szalonnát enni?
- Nem nagyon kívánom, ám a nyársalásnak van valami varázsa. De ha van jobb ötleted…
- Lemehetnénk a partra, és megbeszélhetnénk a továbbiakat – vetette fel Jancsi.
- Fürödhetnénk is!
- Meztelenül!
- Meg holdazhatnánk! – hangzott Robi ötlete.
- Az mi?
- Kifekszünk a holdra, a naptól úgyis leég a bőrünk.
- Baromság! Este meg a szúnyogok csípik a bőrödet!
- Előbb együnk!
Találtak egy félbevágott fatuskóból készült padot, amit a többiek nem cipeltek el a tűz közelébe, abroszt terítettek rá, és mindegyikük hozott valamit az „asztalra”. Ettek, hallgatták a lángok lobogását, a szikrák sercenéseit, ropogását, a fiúk, lányok jókedvű zajongását. Hallották azt is, hogy az osztálytitkár, Várkonyi Réka csendre inti a vidám társaságot.
- Figyeljetek! Klári néni azt üzeni, hogy holnap reggel nyolckor gyűlés lesz.
- Megint? A végén az lesz, mint amiről a faterom mesélt, zászlófelvonás, napiparancs-hirdetés, egyenruha!
- Még csak az kéne!
- Nyugodj meg, semmi ilyesmiről nincs szó! Meg kell beszélnünk, hogy menjünk, vagy maradjunk.
- És ki fizeti ki a pénzt, amit beadtunk? Tán Klári néni?
Sokan csatlakoztak ehhez a felháborodott bekiabáláshoz.
- Csillapodjatok már le! Úgy viselkedtek, mint a pisis gyerekek!
- Oá, oá!
Bánki Dönci bohóckodását nagy röhögés fogadta.
- Ne ökörködjetek! – fortyant fel Réka. – Egy osztálytársunk eltűnt!
- És Balogh miatt tegyük tönkre a nyaralásunkat?
- Majd az apja megkeresi, ha akarja!
- Hülye vagy! Holnap reggel elmondhatjátok a véleményeteket – zárta le az osztálytitkár, és beült a többiek közé.
Jutka szemében könny csillant meg. Sem ő, sem az asztalnál ülők nem kívánkoztak osztálytársaik közé. Az evés után elpakoltak, az összegyűjtött hulladékot a tűzbe dobták, a sátrakban bekenték magukat a szúnyogok ellen, s lesétáltak a partra. Kerestek egy távoli, védettnek látszó helyet, ott leterítettek két pokrócot. Egymásnak hátat fordítva levetették fürdőruháikat s belegázoltak a vízbe. Pancsoltak, csapkodták egymást, aztán kijöttek, s hasra feküdtek a pléden.
- No, mit ókumláltál ki, Jánosom!
- Ne szólíts így, Róbertgidám!
- Te meg így!
- Kvittek vagyunk. Hogy mit? Át kell vizsgálnunk a környéket legalább három kilométeres körzetben.
- Miért éppen három?
- Ha Andrea vitte el…
- Hát ezt hogy gondolod?
- Nem emlékeztek a spermára?
- De! – felelte dühösen Jutka.
- A nőnek, valószínűleg van kocsija, azzal elvihette, de mivel, kétszer is megjelent a szigeten, nem vihette messzire! Két-három kilométerre lehet.
Társai elismeréssel néztek Jancsira.
- Ez ám a logika! – rikkantotta Robi. – És mit keressünk?
- Vadásztanyát, erdészházat… mindegy, olyan helyet, ahol meg tud bújni egy ember.
Robi gyakorlatiasabb volt.
- Nincs olyan térkép, ami ezeket jelöli! Vagy tán a hadsereghez kell betörnünk?
- A fenét! Hajnalban kérdezősködünk a halászoktól, a falu sincs messze…
- Hajnalban?
- A falusiak korán kelnek.
- Nem arról van szó! Szeretném egyszer végre kialudni magamat.
- Akkor menjünk, aludjunk!
Csilla Jancsi fenekébe csípett és ezt suttogta:
- Pedig most akartam alád vetni magam!
- Ezek szerint jobb vagyok, mint egy vonat!
- Én meg Anna Kareninánál!
Kuncogtak. Felálltak, az egyik plédet bevitték a fák közé. A másik pléden fekvő Jutka és Jancsi kíváncsian nézett utánuk, aztán egymás felé fordították az arcukat, de tekintetükkel elkerülték a másik szemét. Jutka kérdezett először.
- Izmos tested van. Te tényleg minden nap olyan sokat úszol?
- Kell, ha sikert akarok elérni.
A beálló zavart csendet az oldotta fel, hogy Jutka hátára letelepedett egy szúnyog. A lány feltérdelt, kezével igyekezett elzavarni a vérszívót. Eredménytelenül hadonászott.
- Segíthetek? – kérdezte elfúló hangon Robi.
Jutka ekkor döbbent rá a helyzetre, feledve a szúnyogot, az egyik karját a mellei, a másikat fanszőrzete elé emelte. Robi is felemelkedett, leseperte a lány hátáról a szúnyogot, és két tenyerével eltakarta az ágyékát. Másodpercekig így térdeltek, aztán elkezdtek nevetni.
- Ádám és Éva a bűnbeesés előtt.
- Bűn az?
Jutka elkomolyodott.
- Gergővel szemben igen.
- És ha Gergő meg Andi néni…
- Attól félek.
Elhallgattak. Egyszerre engedték le a karjukat. A felhők közül kibukkanó hold megezüstözte őket. Szemük a másik testét pásztázta. Gyönyörű vagy – suttogott Robi.
- Volt már dolgod lánnyal?
- Nem. Hallod? Csilla engedelmeskedik Jancsinak!
- Ez nem engedelmesség, ez szerelem.
- És… és ha mi is azt tennénk, amit ők. Közben gondolhatnál Gergőre. Olvastam már ilyenről.
Jutka lehorgasztotta a fejét.
- Én… én átéltem ezt.
- Te? Azt hittem…
- Szűz vagyok én is. – Rövid szünet után folytatta. – Egyszer beteg voltam, a szüleim hálószobájában aludtam, ők legalábbis azt hitték, szerelmeskedni kezdtek. A csúcson anyám felsikoltott, hogy Ádám! – Jutka felemelte a fejét. Az arcán könnyek csorogtak. – Aput Zoltánnak hívják.
Robi megborzongott.
- Mi lett?
- Elváltak – sírta a lány és átölelte Robit, a fejét a vállára hajtotta. Érezte, hogy a fiú vesszeje a hasához nyomódik.
- Ne! Menjünk aludni!
Felemelték és összehajtogatták a plédet, bementek a sátrukba. Tíz percre rá Jancsi is bejött. Látta, hogy Robi szeme csukva van, álltában összehúzta magán a hálózsákot, és lefeküdt.
Pedig Robi nem aludt.
És Jutka sem.