Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Írás Szépirodalom Tánczos G. Károly Novellák, versek Carlofranco segédmunkás esetei - Segédmunka-szünet (Hóóó-rukkk!)
Carlofranco segédmunkás esetei - Segédmunka-szünet (Hóóó-rukkk!) E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. január 20. csütörtök, 23:01

„Ti mind Isten segédmunkásai vagytok. Én is az vagyok! És nem csak tik meg én, hanem még a tsz-elnökök, a papok, a párttitkárok, a minisztériumi emberek, a vállalatigazgatók meg a többi nagyfejű is segédmunkás! Szóval nemcsak a segédmunkások segédmunkások! Mert ugye van az Isten, és vagyunk mink, emberek, akik véghezvisszük az ő nagyszerű tervét. Segítünk neki. Ám nehogy azt higgye már valaki, hogy egyedül nem bírná megcsinálni! Egyet csettintene a két ujjával, oszt kész! De ő jó, engedi, hogy segítsünk neki, mert tudja, jobb adni, mint kapni. A gyermekeket még nem nyomja ez a felelősség, ők még félig az Égben vannak. ” (Ismeretlen vándorprédikátor a huszadik századból)

 

Más-más utakon, de 7-re, fél nyolcra általában ott voltak. Pontosan nem emlékszik, ma már el sem találna oda, csak az rémlik neki, hogy a szegedi Alsóváros temploma után még elég sokat gyalogoltak, míg eljutottak. Carlofranco kivételével egyikük sem szívesen ment, de ment. Ment, mert kellett az ital, és az italt már akkor sem mérték ingyen, az otthonról kapott pénz viszont hamar (hihetetlenül gyorsan) elfogyott, ám a tisztesség még nem, így amikor fülest kaptak egy munkalehetőségről, a két legjózanabb elment felkeresni a potenciális munkaadót, és másfél óra múlva örömmel közölték a Sárkányban izgatottan várakozókkal, hogy holnap reggel 7-re mehetnek. (Tudni kell, hogy az ilyen izgalmak reggel hétre le szoktak csitulni.)

Kik voltak ők, az ily korán csak ímmel-ámmal útra kelők? Fiatal férfiak, egyetemisták, elcsapott egyetemisták, az egyetem szó hallatán szelíd dühbe gurulók. Carlofranco barátai, cimborái, ismerősei, vagy csak társai a szomjban, az akkor – miként az életet is – öröknek hitt szomjúságban. A „szomjúság szomorúsága” űzte őket fóliák alatt izzadva görnyedezni, vadalanyokat irtani kertészetekbe, lépcsőket mászni, söpörni, felmosni irdatlannak tűnő lépcsőházakba. Dolgoztak építkezéseknél is! Az egyetemre járók korrepetálást, felzárkóztatást soha nem vállaltak, a fizikai munkával sem a kimerítő szellemi erőfeszítésüket akarták kompenzálni, vagy megtalálni a test és a lélek működési egyensúlyát. A „terepmunkákat” (ahogy egy tréfás társuk nevezte ténykedésüket) nem csak a tanítási szünetekben, hanem a tanítás (tanulás) helyett is végezték. Carlofranco egyetemi indexének fényképe is sokatmondó e kérdésben. Csak egy svájci sapka hiányzik, hogy egy traktoros, de még inkább egy segédmunkás imázsa gyönyörködtesse el vagy botránkoztassa meg a belelapozót. Dicséret ide, elmarasztalás oda, a fotó a lényeget ragadta meg: segédmunkásnak született a szónak a prédikátor kifejtette metafizikai jelentésen felül is.
 
Carlofrancónak, aki 6-7 éves kora óta jelen volt (az apjánál élelmesebb) rokonok építkezéseinél, ráadásul kisfiú korában rászokott a korai ébredésre és kelésre, rosszul esett, hogy Szikkadt az első napon a megbeszélt hét óra helyett negyed kilenckor érkezett meg. Szikkadt (eredeti neve Friss volt, így, nem sch-val) szétnézett a gazos telken, amin rengeteg tégladarab, egy ledőlt, kétágú beton villanyoszlop hevert, és három élő akácfa ékeskedett. Szikkadt összevont szemöldökkel köpött egyet s így szólt:
- Méltatlan dolog embert arra kényszeríteni, hogy takarítsa el innen ezt a szemetet! – Köpött még hármat a maradék három égtáj felé, és köszönés nélkül távozott.

 A Gazda, Zoli és Carlofranco mosolyogva nézték távolodó hosszú, bozontos haját, fehér farmeröltönyét. A Gazda azért engedhette meg, hogy ne háborogjon, dühöngjön eme pimaszság miatt, mert eleve úgy kalkulálta az építkezés időbeosztását, hogy bőven ráhagyott az olcsó munkaerő várhatóan ilyen megnyilvánulásaira, a közben újra munkába kezdő két segédmunkás pedig azért, mert szerették Szikkadtat. A munkanap végeztével a Gazda kocsiba ültette őket, fizetett nekik egy korsó sört, és – de csak azért, mert becsületes az ábrázatuk, vagyis holnap is számíthat rájuk – kifizette két munkását.

A Sárkányban már vártak rájuk, s ahogy beléptek az ajtón, hangos örömujjongástól üdvözlődtek. Carlofranco Szikkadt arcát kereste, és amikor megtalálta, tekintetét igyekezett olyanná szikráztatni, hogy az így beszéljen: „Aki nem dolgozik, ne is igyék!”. Próbálkozása dugába dőlt látva barátja lóarcát, most is (mindig) nevető szemét. Odafurakodott mellé, és Szikkadt volt az első, akit meghívott.
Aztán, és Zoli sem tette másként, megvendégelte Tőzsér Bandit és Perjés Puput, Kelement, Tamást, Lóczy Pestát, Miguel Angel Peralta Florest, Hümért, a költőt, és még sok más szomjúhozót. Kínálgatták Borost is, de született arisztokratizmusával utasította vissza az „alamizsnát”, amire nincsen rászorulva, s a „bölcsészikreknek” is becézett emberpár pénzének fogytával, ami hamar, hihetetlenül gyorsan bekövetkezett, ő szponzorálta tovább a társaság egy részét.

A vendégsereg tagjai közül többen megfordultak egy-két napra az egyre tisztábbá váló, csinosodó telken. Igen, a napok múltával a kapavágások nyomán lapu-, vadtorma-, szuláktetemek hevertek a földön. Néha (nagyon néha) megjelent, de soha egy teljes napra Tőzsér Bandi, aki elvégzett néhány szemesztert a biológia szakon, ő sorolta a kivágott gyomnövények nevét, de olyan gyors volt a beszéde, hogy a kapának ezen a három, korábban is ismert áldozatán kívül több nem maradt meg Carlofranco emlékezetében. A csákánycsapások a tégla- és egyéb kődarabokat hozták felszínre, a gereblye és a lapát munkájának eredményeként a gazok és a kövek az építési terület határán kívülre kerültek, onnan teherautó szállíttatta el. Egy napon azt vették észre, hogy csak az akácfák és a villanyoszlop akadályozzák a további munkák elkezdését. Ezek eltüntetése több emberi erőt kívánt.

Szikkadt nem tartozott a szürke átlag szemében tisztességesnek tartott emberek közé, ám kevés tisztább lelkű fajtársunk ténfereg e gyönyörű, de egyre világtalanabb világban. Lírával és indulatokkal volt teljes, és bár nem volt erőssége az érzelgősség (gondoljunk csak arra az esetre, amikor a József Attila Kollégium harmadik emeleti fiúvécéjének egyik kabinjában látta vendégül szíve akkori szerelmét), a valahanyadik Zoli és Carlofranco kontójára elkövetett ivászat után felébredt benne a felelősség és a lelkiismeret duója. Mint a férfiak többsége… Álljunk meg, és időzzünk el egy kicsit itt, ennél a mondatindításnál! Honnan a fenéből tudnám, tudná bárki is, hogy milyen a férfiak többsége belülről? Még aljasabbnak tűnik a dolog, ha kimondom, hogy amit a hasonlító mellékmondatban közölni akartam, magamra sem tartom érvényesnek. Tehát: Szikkadtat picinykét nyomasztotta ez a lelki teher, de soha az életben nem ment volna oda Zolihoz és Carlofrancóhoz, nem gyakorolt volna önkritikát (annál is inkább nem, hogy négy évvel idősebb volt náluk), sőt az elhatározása, ti. hogy ezeket megteszi sem valósult volna meg a dolgok szerencsés összejátszása nélkül, ami aztán teljesen feloldozta őt.
A három akácfát nagy keservesen eltakarították a terepről, ásóval, fejszével, csákánnyal gyökereiket is szétszabdalták, már csak a telek közepén fekvő kétágú, beton villanyoszlop állta (feküdte) útját a haladásnak. Carlofranco és Zoli elindultak embereket keresni. Szikkadtat a Dóm előtt, egy padon két karját a támlán szétvetve, fejét hátrahajtva találták. Zoli, aki mindig jobb viszonyban volt négy évvel idősebb pályatársával, óvatosan előre, Szikkadt mellkasára tolta a fejet, igazított rajta, aztán hátralépett néhányat, s hívta Carlofrancót.
- Hát nem olyan, mint Jézus?
- Jézus az apád fasza! – kommentálta Szikkadt, aki mégsem aludt, mint hitték a fiatalok. Amikor kinyitotta szemét, talán az imént elemzett lelkiállapot hatására úgy tett, mintha a hangjáról nem ismerte volna fel Zolit s módosította álláspontját: –  Jól van, valamelyik másik része!
Zoli megbocsátotta az őt ért sérelmet, kezeltek és leültek a padra ők is, befészkelve magukat Szikkadt karjai alá. Ő megsimogatta a fejüket.
- Mondja Tőzsér, hogy embereket kerestek. Holnap megyek. Hétre. Értitek? Hééétre!
- Legfeljebb 10-15 percről van szó! Azt az oszlopot kell odébb vinni – magyarázta Carlofranco. Valóban ő volt hivatva szakmai kérdésekben nyilatkozni, hiszen beszéltem róla, hogy jelentős segédmunkás múlttal rendelkezett.
- Príma! Számíthattok rám! Nem megyünk egy kicsit odébb?
- De!
A Sárkányban akadt további vállalkozó. Még vissza is kellett utasítaniuk néhányat.
Másnap fél kilencre összegyűltek annyian, hogy elkezdődhessen az a bizonyos 10, maximum 15 percnyi munka. Volt köztük erős, de részeg, józanabb, de gyenge. Az ügyszeretet, lelkesedés jelei egyikükön sem látszottak.
 
Kivéve Carlofrancót! Ő izgatott átszellemültségében nem érzékelte a többiek állapotát, hozzáállását. Érezte, hogy eljött a pillanata. Eddig is elismerték – még a Gazda is – a rátermettségét, a szívósságát, a kőműves-segédmunkás szakmában szerzett járatosságát (van, aki felnézett rá, van, aki lenézte ezért), ám most eljutott pályafutásának egy jelentős állomásához: irányíthatott! Tudta, mit kell tennie. Anélkül, hogy valaki megkérte volna rá, odaállt a beton villanyoszlop végére, oda, ahol a két szár találkozott, lehajolt, megérintette tenyerével, majd keze fejével a szürke, hűvös, érdes anyagot, egy pillanatra becsukta a szemét. A többiek vagy a földön heverésztek, vagy állva beszélgettek, körbeadtak egy borosüveget, nem figyeltek rá. Egyedül Zoli állapította meg némi kárörvendéssel, hogy a magát „istenhitetlennek” tartó barátja mégiscsak bír valami misztikus érzülettel. Tévedett. Barátja mozdulatai a tervezés külsőségei voltak, mint az is, ahogy letérdelt és az oszlop vége alá egy mélyedést kotort a kezével.

Carlofranco felegyenesedett, a fejét is felemelte és egy kézmozdulattal (aztán még több kézmozdulattal és szóval is) magához hívta a többieket, beosztotta őket úgy, hogy mindegyiküknek kábé ugyanakkora súlyt kelljen emelnie, egy fogáspróbát is elrendelt, azért, hogy kezük megismerje, kitapasztalja a felületet.
- Tedd már le azt az üveget! Bírjátok ki ezt a pár percet! – kezdte a szóbeli eligazítást. – Azt fogom kiáltani, hogy hóóó, ez lesz a figyelmeztetés, elég hosszan mondom, hogy biztonsággal meg tudjátok fogni az oszlopot, aztán a rukkra emelünk. – Elismételte néhányszor, majd velük is többször elmondatta, hogy a fülükbe s agyukba ivódjon a ritmus. – Azt hiszem, kezdhetjük! –  Terpeszbe állt, megroggyanó térdekkel lehajolt, ujjait összekulcsolta s az imént vájt mélyedés igénybe vételével behelyezte a kétágú, beton villanyoszlop ágainak találkozása alá.
- Hóóó-rukk! – és rántva emelt. Egy roppanást hallott, érzett a gerincében, ugyanakkor az oszlop mozdulatlan maradt. Fel akart állni, de nem egyenesedett ki a dereka, helyette irtózatos fajdalom késztette ordításra. A Gazda sietve szállt ki autójából, még a motort is járni hagyta, odasietett Carlofrancóhoz, próbált segíteni neki, de az eredmény ugyanaz lett.
- El kell mennie, vagy el kell vinnünk az SZTK-ba – indítványozta Zoli, de a Gazda más véleményen volt.
Ki volt a vétkes (ma már, a happy end ismeretében a galiba okozójáról beszél Carlofranco is), a Gazda, aki nem jelentette be őket a hivatalban, ezért félve a büntetéstől lebeszélte az orvosi ellátásról, vagy a többiek, akik nem emeltek együtt vele, így bajának okozóivá lettek?
Carlofranco „derékszög-korszaka” három napig tartott. Megkapott a Gazdától egy hétre járó bért, sőt (félrehúzva a többiektől) fájdalomdíjat is adott neki, továbbá felmentette őt a munka alól arra a hétre.

Hogy mi történt még aznap? Az, hogy a többiek felemelték és elvitték az útból a villanyoszlopot, és azonnal elmentek. A Gazda nem is tartóztatta őket, sőt Carlofrancót óvatosan beültetve kocsijába utánuk ment a Sárkányba, és fizetett nekik egy-egy ebédet és három kör italt.
Ő maga is koccintott s ivott velük, noha kevésivó volt, már-már absztinens, ráadásul ma még használnia kellett a kocsiját.
Nevezzük ezt erkölcsi tartásnak, jó?
 

 

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 437 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs