Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Írás Szépirodalom Tánczos G. Károly A fekete esernyő Adam Bahdaj: A fekete esernyő 5. (álpornográf, álbűnügyi, álifjúsági regény)
Adam Bahdaj: A fekete esernyő 5. (álpornográf, álbűnügyi, álifjúsági regény) E-mail
2011. január 04. kedd, 19:14

A bokrok fedezékében egy fekete Opel várta őket. Andi néni kinyitotta az ajtókat. Gergővel a hátsó ülésre tetette a táskát, a fiút az első ülésre ültette, átnyúlt fölötte, bekattintotta a biztonsági övet. Magát nem kötötte be. Még nem indította be a gyújtást. Levette a szemüvegét, két kezébe fogta Gergő arcát és mereven nézett a szemébe. A fiú állta. Andi néni – mint aki zavarban – félrefordította a tekintetét.

 


- Ne nézz így rám!
- Parancsolja meg, hogy nézzek, és én…
- Miért nem tegezel? Már nem kívánsz?
- Játszik velem. Meg akar bolondítani.
- Miért tenném?
- Maga tudja!
A nő a kormánykerékre tette kezeit, előrenézett.
- Meg kellett tennem, végig kell csinálnom – mondta halkan, szinte magának.
- Mit?
- Ezzel tartozom…
- Kinek?
- Majd megtudod.
Elfordította slusszkulcsot, felzúgott a motor. Kimanőverezett a kövezetlen útra. Balra fordult.
- Hová megyünk?
Andi néni csak a fejével jelzett és gázt adott. A fiú hiába próbálkozott az úton, nem kapott válaszokat egyetlen kérdésére sem. Egy ideig a folyóval

párhuzamosan haladtak, egy elágazásnál a nő megint jobbra fordította a kocsit. A hegyek irányába. Az autó ablakához, tetejéhez faágak csapódtak. Nőtt

a sötétség, de Andi néni nem kapcsolta be a világítást. Egy elhagyott erdészház előtt fékezett. Kiszállította Gergőt, az Opelt bevezette a fák közé. A

táskával a kezében lépkedett fel a néhány lépcsőfokon. Gergő csak állt, ahol kiszállt a kocsiból. Andi néni intett neki, erre elindult. A nő kivett egy

kulcsot, kinyitotta a ház ajtaját. Előreengedte a fiút. A ház egy szobából és egy konyhából állt. A szobában két ágy, egy asztal, három szék, egy szekrény.

Az ajtó melletti sarokban egy kis szenes kályha, a kályhacső egy könyök után a mennyezetbe vágott lyukon vezetett ki. A falon egy-két megbarnult

vadászfotó és egy petróleumos lámpa. A szobát nemrég seperték fel, leporolgattak, a padlót rongyóka szőnyeggel borították le, az ágyakra párnákat és

frissen mosott takarókat tettek. Gergő meglepetten látta, hogy az egyiken kispárna is van.
- Az lesz a te ágyad! – jegyezte meg közömbös hangon, de a fiú reakcióját figyelve Andi néni.
- Ki maga? Honnan tudja… – Gergő nem volt képes befejezni a mondatot. Jeges félelem költözött belé. A kiszolgáltatottság félelme. Lerogyott az ágyra,

reszketés rázta a testét. A sírás reszketése. Andi néni föléje hajolt, de nem ért hozzá. Felemelkedett, bekulcsolta az ajtót, bement a konyhába. Gergő

hamarosan tűzropogást, edénycsörgést, zsírsercegést hallott. A zajokból megállapította, hogy Andi néni szalonnás tojásrántottát süt. Megérezte az légteret

betöltő illatot is. Nyelt egyet. A nő két tányért, két villát és egy műanyag kosárkában néhány szelet kenyeret tett az asztalra.
- Gyere, együnk, míg ki nem hűl!
Gergő nem kérette magát, s gyorsan befalta az adagját, s csendben várta, hogy Andi néni is végezzen.
- Hát akkor egészségünkre!
Gergő mormogott valamit és elindult az ágy felé.
- Ha pisilned kell, most végezd el! A budi kint van a fák között.
- Nem kell!
- Jobb, ha kimégy, utána úgyis innod kell!
Gergőnek már kérdezni se volt kedve. Andi néni kinyitotta az ajtót, s követte a fiút. Tízméternyire a buditól megállt. Amikor bementek a házba, öntött egy

pohár vizet, s fehér port szórt bele.
- Idd meg! Ettől nyugodtan és mélyen alszol majd.
Gergő szótlanul megitta.
- Most vetkőzz le, feküdj ágyba, nemsokára hatni kezd az altató.
Gergő levetkőzött és lefeküdt az ágyra. Andi néni betakarta és egy puszit nyomott a homlokára. Megvárta, amíg a fiú elaludt, akkor fürdőruhára

vetkezett, kivette a fülbevalókat, lehúzta ujjairól a gyűrűket, lemosta arcáról a festéket, szájáról a rúzst, bekente testét szúnyogriasztóval, szandált húzott a

lábára, levette a parókát, bezárta az ajtót, a kulcsot egy neszesszerbe tette, amit a hóna alá szorított. Gyalog indult el. Sietett, majdnem szaladt. Az öt-hat

kilométeres út háromnegyedénél járhatott, amikor az ég alján megjelentek a felvillanások, hallatszott tompa dübörgés. Megállt, kivette neszesszeréből a

karóráját, s az öngyújtó fényénél megnézte az időt. Lassabb tempóban folytatta útját. Egyre élesebben hallotta a túrából hazatérők zajongását. Tudta,

hogy biztonságos távolságban van tőlük, mégis az út melletti fák közé húzódva ment tovább. Már látszott a nagyobbik sziget. Még kétszáz méter gyaloglás

után leült. Nem láthatta őket, de hallotta, ahogy zsivajogva kikötötték a csónakokat, Klára hangját, az evezők csobbanásait, aztán már látta a zseblámpák

pászmáit, a sátraikhoz igyekvő gyerekeket. Egy kéz érintése riasztotta fel. Érezte, elsápad. A fölötte magasodó alakra nézett.
- Ideülhetek? – kérdezte egy férfi.
- Ki maga?
- Vasas Bálint, okleveles gépészmérnök, és ön?
- Nem mindegy?
- De. leülhetek magácska mellé?
Andrea biccentett.
- A szigetre új lakók jöttek, gyerekek.
- Tudom.
- Csak nem? Magácska is?
- Igen, velük jöttem. – Beszéd közben sebesen járt az agya. – Nős?
- Nemrégen váltunk el.
- Gyerek?
- Kettő.
- És hogy került ide?
- A váláshoz vagy erre a partszakaszra?
- Az utóbbi.
- Háromszáz méterre innen van egy víkendházam, ha akarja, megmutatom… Negyvenhárom lépésnyire e helytől szoktam üldögélni, nappal láthatja is a

fenekem kitaposta nyomot! – Andrea felnevetett. – Imádom a vihar előtti hangulatot és nagyon szeretek esőben úszkálni, hát lejöttem, és megláttam

magácskát.
- Téged! Betti vagyok. Mosoni Bettina, ügyvéd, elvált és férfira éhes nő.
- Te aztán nem cifrázod!
- Szeretem a szerelmet – suttogta, és magára húzta a férfit. – Óh, szakállad is van? Szeretem a szakállas fickókat!
Fölöttük cikáztak a villámok, fülsiketítően dörgött az ég, öt perccel később már ömlött az eső. Andrea a neszesszert három nagy lapulevélbe tekerte,

rátette a szandálját, és egy különleges formájú követ.
- Itt az óhajod! Ússzunk át a szigetre, ott tanyáznak a kollégák. Tréfáljuk meg őket! Mondd azt, ha kérdezik, hogy régóta ismersz, hogy ma egész délután

együtt voltunk. Persze, telefonon értesítettelek a jöttömről Nem nagyon ismernek azok az emberek, nehogy valami csúnya dolgot gondoljanak rólam.

Például, hogy könnyű préda vagyok. – Ez utolsót nevetve mondta. – Benne vagy?
- Hát persze! Nekem is adnom kell a jó híremre!
- Menjünk!

A bokrok fedezékében egy fekete Opel várta őket. Andi néni kinyitotta az ajtókat. Gergővel a hátsó ülésre tetette a táskát, a fiút az első ülésre ültette, átnyúlt fölötte, bekattintotta a biztonsági övet. Magát nem kötötte be. Még nem indította be a gyújtást. Levette a szemüvegét, két kezébe fogta Gergő arcát és mereven nézett a szemébe. A fiú állta. Andi néni – mint aki zavarban – félrefordította a tekintetét.

- Ne nézz így rám!

- Parancsolja meg, hogy nézzek, és én…

- Miért nem tegezel? Már nem kívánsz?

- Játszik velem. Meg akar bolondítani.

- Miért tenném?

- Maga tudja!

A nő a kormánykerékre tette kezeit, előrenézett.

- Meg kellett tennem, végig kell csinálnom – mondta halkan, szinte magának.

- Mit?

- Ezzel tartozom…

- Kinek?

- Majd megtudod.

Elfordította slusszkulcsot, felzúgott a motor. Kimanőverezett a kövezetlen útra. Balra fordult.

- Hová megyünk?

Andi néni csak a fejével jelzett és gázt adott. A fiú hiába próbálkozott az úton, nem kapott válaszokat egyetlen kérdésére sem. Egy ideig a folyóval párhuzamosan haladtak, egy elágazásnál a nő megint jobbra fordította a kocsit. A hegyek irányába. Az autó ablakához, tetejéhez faágak csapódtak. Nőtt a sötétség, de Andi néni nem kapcsolta be a világítást. Egy elhagyott erdészház előtt fékezett. Kiszállította Gergőt, az Opelt bevezette a fák közé. A táskával a kezében lépkedett fel a néhány lépcsőfokon. Gergő csak állt, ahol kiszállt a kocsiból. Andi néni intett neki, erre elindult. A nő kivett egy kulcsot, kinyitotta a ház ajtaját. Előreengedte a fiút. A ház egy szobából és egy konyhából állt. A szobában két ágy, egy asztal, három szék, egy szekrény.

Az ajtó melletti sarokban egy kis szenes kályha, a kályhacső egy könyök után a mennyezetbe vágott lyukon vezetett ki. A falon egy-két megbarnult

vadászfotó és egy petróleumos lámpa. A szobát nemrég seperték fel, leporolgattak, a padlót rongyóka szőnyeggel borították le, az ágyakra párnákat és frissen mosott takarókat tettek. Gergő meglepetten látta, hogy az egyiken kispárna is van.

- Az lesz a te ágyad! – jegyezte meg közömbös hangon, de a fiú reakcióját figyelve Andi néni.

- Ki maga? Honnan tudja… – Gergő nem volt képes befejezni a mondatot. Jeges félelem költözött belé. A kiszolgáltatottság félelme. Lerogyott az ágyra, reszketés rázta a testét. A sírás reszketése. Andi néni föléje hajolt, de nem ért hozzá. Felemelkedett, bekulcsolta az ajtót, bement a konyhába. Gergő hamarosan tűzropogást, edénycsörgést, zsírsercegést hallott. A zajokból megállapította, hogy Andi néni szalonnás tojásrántottát süt. Megérezte az légteret betöltő illatot is. Nyelt egyet. A nő két tányért, két villát és egy műanyag kosárkában néhány szelet kenyeret tett az asztalra.

- Gyere, együnk, míg ki nem hűl!

Gergő nem kérette magát, s gyorsan befalta az adagját, s csendben várta, hogy Andi néni is végezzen.

- Hát akkor egészségünkre!

Gergő mormogott valamit és elindult az ágy felé.

- Ha pisilned kell, most végezd el! A budi kint van a fák között.

- Nem kell!

- Jobb, ha kimégy, utána úgyis innod kell!

Gergőnek már kérdezni se volt kedve. Andi néni kinyitotta az ajtót, s követte a fiút. Tízméternyire a buditól megállt. Amikor bementek a házba, öntött egy pohár vizet, s fehér port szórt bele.

- Idd meg! Ettől nyugodtan és mélyen alszol majd.

Gergő szótlanul megitta.

- Most vetkőzz le, feküdj ágyba, nemsokára hatni kezd az altató.

Gergő levetkőzött és lefeküdt az ágyra. Andi néni betakarta és egy puszit nyomott a homlokára. Megvárta, amíg a fiú elaludt, akkor fürdőruhára vetkezett, kivette a fülbevalókat, lehúzta ujjairól a gyűrűket, lemosta arcáról a festéket, szájáról a rúzst, bekente testét szúnyogriasztóval, szandált húzott a lábára, levette a parókát, bezárta az ajtót, a kulcsot egy neszesszerbe tette, amit a hóna alá szorított. Gyalog indult el. Sietett, majdnem szaladt. Az öt-hat kilométeres út háromnegyedénél járhatott, amikor az ég alján megjelentek a felvillanások, hallatszott tompa dübörgés. Megállt, kivette neszesszeréből a karóráját, s az öngyújtó fényénél megnézte az időt. Lassabb tempóban folytatta útját. Egyre élesebben hallotta a túrából hazatérők zajongását. Tudta, hogy biztonságos távolságban van tőlük, mégis az út melletti fák közé húzódva ment tovább. Már látszott a nagyobbik sziget. Még kétszáz méter gyaloglás után leült. Nem láthatta őket, de hallotta, ahogy zsivajogva kikötötték a csónakokat, Klára hangját, az evezők csobbanásait, aztán már látta a zseblámpák pászmáit, a sátraikhoz igyekvő gyerekeket. Egy kéz érintése riasztotta fel. Érezte, elsápad. A fölötte magasodó alakra nézett.

- Ideülhetek? – kérdezte egy férfi.

- Ki maga?

- Vasas Bálint, okleveles gépészmérnök, és ön?

- Nem mindegy?

- De. leülhetek magácska mellé?

Andrea biccentett.

- A szigetre új lakók jöttek, gyerekek.

- Tudom.

- Csak nem? Magácska is?

- Igen, velük jöttem. – Beszéd közben sebesen járt az agya. – Nős?

- Nemrégen váltunk el.

- Gyerek?

- Kettő.

- És hogy került ide?

- A váláshoz vagy erre a partszakaszra?

- Az utóbbi.

- Háromszáz méterre innen van egy víkendházam, ha akarja, megmutatom… Negyvenhárom lépésnyire e helytől szoktam üldögélni, nappal láthatja is a fenekem kitaposta nyomot! – Andrea felnevetett. – Imádom a vihar előtti hangulatot és nagyon szeretek esőben úszkálni, hát lejöttem, és megláttam magácskát.

- Téged! Betti vagyok. Mosoni Bettina, ügyvéd, elvált és férfira éhes nő.

- Te aztán nem cifrázod!

- Szeretem a szerelmet – suttogta, és magára húzta a férfit. – Óh, szakállad is van? Szeretem a szakállas fickókat!

Fölöttük cikáztak a villámok, fülsiketítően dörgött az ég, öt perccel később már ömlött az eső. Andrea a neszesszert három nagy lapulevélbe tekerte, rátette a szandálját, és egy különleges formájú követ.

- Itt az óhajod! Ússzunk át a szigetre, ott tanyáznak a kollégák. Tréfáljuk meg őket! Mondd azt, ha kérdezik, hogy régóta ismersz, hogy ma egész délután együtt voltunk. Persze, telefonon értesítettelek a jöttömről Nem nagyon ismernek azok az emberek, nehogy valami csúnya dolgot gondoljanak rólam. Például, hogy könnyű préda vagyok. – Ez utolsót nevetve mondta. – Benne vagy?

- Hát persze! Nekem is adnom kell a jó híremre!

- Menjünk!


 

 

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 938 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs