Tél és tavasz között

A téli álom alkalmával a szív
minden 3-4 percben dobban  egyet.

Gizike sztetoszkóppal a dunsztos üveg fölött.
Bélánál stopper.
- Most! – suttogja a vénasszony.

   Mit láthat egy ébredező békaszem a világból? Csak azt tudjuk, mit nem lát: Nem látja egyik utódját és Gebét. Nem tudatosult fájdalom hasít a békaszívbe.
   Szétnéz. Látja Gizikét, és látja Bélát, és látja asszonyát, és látja kicsinyét, és látja a tiszteletükre feldíszített Lavór vigasztaló burjánzását, látja a Tárgyakat, de igazából csak Gebe és a gyerek hiányát látja. Nem ásít, nem nyújtózkodik, magához öleli riadt családját.
- No, mit álmodtak?
    A fiú szája válaszra csucsorodik, de az atya pillantása ráförmed. Az anya is visszatartja a feltörni készülő gyászos brekegést.
   Nincs brekegés, nincs Gizike gyámoltalan kérdése sem.
   Nincs lélegzetzaj.
   Hat óra van, és…
…és betoppan Gebe, kezében virágcsokor, és a béka szeme felcsillan, és felugrik Gebe ölébe, és egyszerre elfelejt mindent.
   Mert a gerincesek törzséből, a kétéltűek osztályából, a békák rendjéből vétetett apró zöld teremtmények felejteni is tudnak, ha kell!