- Isten hozta, Kapitány!

- Rum... Rum... Rum-rum...

 

A Kapitánynak nevezett fején félrecsapott tengerészsapka, zsinórja, forgója koszlott. A házba lép, s fel-felhorkan:

- Rum... Rum...

 

Berci bátyó gyermekkora óta ismeri Kapitányt. Aki tizenhat se volt, amikor eltűnt otthonról. Éppen, mint a kámfor. Egyik nap még a kaszálón pengette a kasza élét, másnap már szétfutott a faluban a híre, hogy Kapitány a tengerre szállt!

 

Mindenki Kapitánynak szólította, mert örökké arról beszélt, ha kérdezték, ha nem, hogy márpedig belőle tengerész lesz, s legalább hajóskapitány! Mondta mindezt olyan komoly pofával, hogy el kellett neki hinni.

 

Már-már megfeledkezett róla a falu, amikor egy szép napon, lepusztultan, rongyosan, tengerészsapkával boglyas üstökén beállított a faluba. Szülei akkor már nem éltek, a faluban egyetlen rokona se volt. Ott állt egyes egyedül, a gatyaszár utcában roskadozó öregház előtt és hiába jártak napokon át csudájára a népek, keresztülnézett a falustársain, s mint valami varázsigét, motyogta maga elé:

 

- Rum... Rum... Rum-rum... Rum...

 

Ha rum, hát legyen rum - könyvelték el. - Hiába, a Kapitánynak megállt a tudománya...

 

- Nem komplett - állapította meg valaki.

- Megzuzmósodott - monta egy másvalaki.

- Elmentek neki otthonról - így a harmadik...

Mindenki mondott valamit, amiből az derült ki, hogy a hosszú távollét után hazavetődött Kapitánynak megzápult az agya.

Ebben maradtak.

 

Csak a jóisten meg Kapitány tudta, hogyan élt egyik napról a másikra. Berci bátyóhoz olykor bekopogott, ilyenkor a fényképész székbe fészkelte be magát, kihúzza a felsőtestét, mint most is és merően nézi Berci bátyót, aki pálinkával kínálja.

 

- Rum... Rum... - makog a Kapitány.

- Rum az eszed tokja - fortyan fel a bátyó -, háromszor kifőzött körte!