Zágon: Mikes Kelemenünk szülőhelye, ahonnan aztán az élet ura és parancsolója, II. Rákóczi Ferenc fejedelem oldalán Rodostóba vetette. 

No de Papolc az csak Papolc marad...

Valahol a falu közepén, egy szerény házban lakott Berci bátyó, mozgásképtelenül. Valamikor vegyésznek tanult s az ágyhoz kötve nekilátott fotografálni. Vegyszert, szerszámot - nagyítógépet, másolót, de még fényképezőgépet is - saját maga fabrikált: használt dobozokból, bádogból, lécből. Ami egy falusi porta körül van. Minden elérhető közelségben, az ágya körül. Már csak fotografálnia kellett. Sorban készültek a falu életéből vett életképei, legtöbbjük tavasszal-nyáron, amikor több a látni- és láttatni való, s amikor Berci bátyó is könnyebben felülhetett rokkantaknak átalakított motorbiciklijére, s a határban, ahol fényképezésre alkalmas témát talált, lehorgonyzott, mint egy szafari-vadász. 

 

Egyre-másra készülnek a papolci fotók a természetről, tű befűzésével bajlódó, rövidlátó anyjáról, a favágni induló szomszéd István bácsiról, a seprűt kínáló, alkudozó vándorkereskedőről, a szénacsináló ember után lépegető gólyáról, a játékos fekete macskákról, a Rétyi Nyírről, a gombaszedésből hazaigyekvő asszonyról, kakasviadalról, mogyoróbarkára szálló méhről, gyümölcsfán rikoltozó harkályról, jégvirágról a konyhaajtón, a téli kútnál vizet merő anyjáról, a patakon csóürén fürdőző gyermekekről... Mindarról, ami az Imreh-portáról viszonylag könnyen befogható: a falu és lakói mindennapi életének apróbb-nagyobb mozzanatairól, eseményeiről. A kísérletező kedvű ember mindenre talál műszaki megoldást, s maga gyártotta fotóskellékeire tréfából márkajelzés is kerül: "Made in Papolc"...

 

Többször felkerestem, akkoriban nehezen beszerezhető konzerveket, apró ajándékokat vittem, de főként olvasnivalót, ő meg elhalmozott fotóival, történeteivel, rámtukmálta könyvkéziratát, amely az amatőr fotózás ábc-jét foglalta össze saját tapasztalatára alapozva, s amely végül meg is jelent a Kriterionnál, de utána már csak egy pár évet élt: elvitte a szíve. 

 

 Emlékét egy nyomtatott könyv őrzi, meg használatból kikerült, poros újságok, melyekben megpróbáltam ismertté tenni a nevét. nem igazán sikerült. Jellegtelen című (Fényképezés. Kriterion, 1991) munkája kényszerű ágyhozkötöttségében jó érzékkel és türelemmel átolvasott és ügyesen összedolgozott fotós kézikönyvek sajátos elegye, amit az egyéni tapasztalat fonadéka sző át. Megvan még könyvtárak polcain, hol egy, hol két vagy három példányban, de Csíkszeredában pl. már évek óta nem volt egyetlen kikölcsönzője sem. A fotózás technikáját ma már divatos szakfolyóiratokból, internetről vagy baráti tanácsok alapján sajátít el az ember. Én is csak azért kértem ki, hogy újra kézbe vehessem a rég nem látott szöveget, és felidézhessem azokat az éveket, amikor még sűrű sorokkal írt, tömött levelei szinte hetente érkeztek, mindegyre lelkiismeretfurdalást okozva bennem, hogy ilyen ütemben nem tudom viszonozni érdeklődő közeledését.

 

2007-2008 között aztán váratlanul felbukkant egy Papolcról származó fiatalasszony, aki elhatározta, hogy megmenti Berci bátyó filmjeit az enyészettől. Velem akarta megtanácskozni a dolgot, mitévő legyen. Mulasztásaim fejében elvállaltam a hagyaték átnézését és beszkennelését. Varázsos, bár munkával terhes hónapokat töltöttem a béna fotós szellemi társaságában. Hagyatékából nyújtok át most egy szerény összeállítást a papolci mindennapokról: azok a hatvanas-nyolccvanas évek...

01020304050607080910111213141516171819