Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Mű-vé-szett Fotó Fotóművészet Vilidár István: Riportok (fotó)
Vilidár István: Riportok (fotó) E-mail
Írta: Cseke Gábor   
2010. december 20. hétfő, 22:14

altVilidár István a nagyváradi Tavirózsa fotóklub alapító tagja, a helyi lap fotóriportere. Valamikor bábszínész volt, később váltott át a fotográfiára és haláláig (1986) felelősséggel és nagy szeretettel űzte.

Szerkesztőségi laboratóriuma maga volt az oázis: az udvarról külön bejárat nyílott az önálló szobába, s onnan a sötétkamrába: feledhetetlen órákat töltöttem nála kiutazásaimkor, elnézve ördöngös trükkjeit, amit a nagyításkor, az előhíváskor és fixáláskor a képekkel művelt. A vörös fény, a halkan csobogó víz volt a pihentető világa - máskülönben futkosott mindenfelé, ahol fényképezni nyílt alkalom. Életes riportképeire mindig számítottak a fotográfiai szalonok, s ő mindig valami többet, valami mást produkált, mint amit elvártak tőle.

Ismerte a pillanat értékét, gyorsan dolgozott, de nem sietett el semmit. A selejttől pedig igyekezett gyorsan megszabadulni. Olyan fotós volt, aki mindig szeretett új dolgokkal előállni. ki nem állhatta az önismétlést. Szíve vitte el.

 

Képmagyarázatok (balról jobbra): 1.Utak végén; 2. A világutazó; 3. Vándorok; 4-5-6. Tél; 7. Gyász; 8. Mi újság? ; 9. Díszgömbök; 10-11. Tárlaton; 12-13. Kőolaj; 14. Sas Palota; 15. Járomban.

vilidar_istvan_01vilidar_istvan_01vilidar_istvan_02vilidar_istvan_02vilidar_istvan_04vilidar_istvan_04vilidar_istvan_06vilidar_istvan_06vilidar_istvan_07vilidar_istvan_07vilidar_istvan_08vilidar_istvan_08vilidar_istvan_09vilidar_istvan_09vilidar_istvan_10vilidar_istvan_10vilidar_istvan_13vilidar_istvan_13vilidar_istvan_15vilidar_istvan_15vilidar_istvan_16vilidar_istvan_16vilidar_istvan_18vilidar_istvan_18vilidar_istvan_19vilidar_istvan_19vilidar_istvan_25vilidar_istvan_25vilidar_istvan_27vilidar_istvan_27

 

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 417 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs