Szeretni téged olyan, mint

Sakkozni egy vakkal, 

Főzni egy éhezővel,

Táncolni egy bénával,

Káposztát enni egy kecskével.

 

Egy lépést én, egyet te.

Így játszunk mi, aztán kezed

A nyakamra szorítod s én belédharapok.

Homlokomra csókolsz és simogatsz.

Bármikor jössz, de mindig túl hamar mész tovább.

 

Mesélsz, mindent, ami nem érdekel.

Csak az arcodat figyelem, hogy élvezed

A hangod, hogy figyelek…Rád!

Kezem a csuklódon, ujjaink összekulcsolódnak.

És testünk így marad, e nyugodt, örök pillanatban.

 

Felhasítanád bőröm játékból, késsel…

Hogy megkapd, amit akarsz.

,,De csak kicsit, hogy ne fájjon!” – így tudom, hogy szeretsz. Fejed kézfejemre hajtod, mikor azt hiszed alszom

S mikor te alszol én megszagollak, befestem életem

 

bőröd halvány, elefántcsont színével és érzem hajad cukorillatát. Nem gondollak komolyan és mégis te vagy az elektromosság

Mi felgyújtja lámpáimat, te vagy a lusta víz, mivel kimosom Alkoholtól száraz torkom. Meleg tested a takaróm, mikor

Itt vagy és fázunk…rossz ablakok, zilált ágynemű, alatta Mi.

 

Én ismerlek, csak én, anyád sem ismer jobban…szeret jobban.

S még én sem szeretlek annyira, hogy te szeretni merj!

Védekezünk. Én boszorkány, te gonosz tekintetű krampusz.

Nálad a cirok, nálam a seprűnyél, ha egymásnak adnánk Elátkozott ajándékunk, repülhetnénk együtt…

S te ülnél elöl, s nem tűnnél el, csak repülnél, velem.